Breaking news! A 24.hu-n írtak Triesztről, méghozzá egy szoboravatásról a belvárosban, íme a cikk:

https://24.hu/kultura/2023/02/08/maria-terezia-taller-szobor-trieszt-tallero-kozter-avatas/

És mivel arra megyek mindig munkába, így megörökítettem én is a Tallért, illetve magamat vele (a színes foltok Marika fején csak tükröződések):

Amúgy itt halálhörgés, siralom, dögvész és masszív egymás agyára menés a téma, szóval sok mindenről most nem számolnék be, nem vagyok ihletett állapotban, de igyekszem ma-holnap összeszedni magam és a gondolataim és írásba is önteni.

Mikor lesz már vége a betegségeknek?

Nektek vidámabb hétkezdést! A presto!

Hú, na hát megint eufória utáni befordulás a mai programom... remélem csak a mai, és nem tart sokkal hosszabban. A hétvégével kezdem, mert arról van több mondanivalóm, aztán ha eszembe jut több említésre méltó dolog is ezen kívül, akkor még hozzácsapom.

Szóval a hétvégén itt volt az én amica geniale-m, a lelkitársam, a bajtársam, titkaim őrzője és mindenben elfogadó drága TESS-em, Zsófi. Annyira nagyon örültem, hogy jött és hogy megmutatathattam neki, hogy hol élünk, hogy élünk, milyen itt, meg, hogy kicsit talán kikapcsolt és dolcevitázott a szeles hideg téli Triesztben. Szombat hajnalban ért busszal és vasárnap este 11-kor már indult is vissza, úgyhogy mindent belesűrítettünk ebbe a két napba, amit csak lehetett... szombaton szerencsére gyönyörű napsütés volt, vasárnap meg szeles hideg, de nyomultunk ezerrel mindenfelé. Nem volt könnyített pálya már azért sem, mert szegény Eliza lett beteg, úgyhogy péntek óta elég elesett, szombat óta lázas, úgyhogy most várom, hogy felébredjen és megyünk a dokihoz. Szóval Gaudi nagyot ment a hétvégén, ő látta el a kis beteget, míg mi hárman Flórával mászkáltunk, ettünk-ittunk. Azaz késő délutántól már Flórát is rátestáltam, hogy éttermezzünk/ bározzunk kettesben. Szombaton a városban kószáltunk, meg persze a munkám előtt benyomtuk a bárunkban a szokásos kávé és pisztáciás croissant kombót, piadináztunk, a mólónál lődörögtünk, az EATALYból kanalat csórtunk, Flórával versenyt ugráltunk a kockaköveken... aztán Flóra eléggé elfáradt, úgyhogy a parkunkban napoztunk aztán kicsit hazamentünk sziesztázni, meg Elizát is megszeretgetni. Késő du pedig a Bar H-ban indítottunk, mert megkaptam a jóga stúdióból az első fizum, arra koccintottunk, meg amúgy is, minden vendégünkkel ott kell kezdeni. Aztán a centro-ban ettünk-ittunk, a szélviharban felmásztunk a gettón keresztül a várhoz ahonnan egy percig csodáltuk kb a kivilágított várost, majd hazavitt minket a szél és itthon még Gaudival együtt felzabáltunk egy egész üveg pisztáciakrémet, biztos, ami biztos. Ne tudjátok meg mennyire ragyás a fejem.

Éjjel nem sokat aludtam Eliza miatt, ahogy ma se és már péntek óta, de hát ez van, ez a legkevesebb. Sajnos tegnap nem volt olyan jó idő, de azért a kávézózás után kinyomultunk hárman a Barcolára, tengert bámulni, kagylókat gyűjteni, sirályokat nézni. Eléggé odafagytunk, de volt egy ember aki úszott (neoprémben, de akkor is)!!!! Szóval visszabuszoztunk a centroban, ahol nápolyi pizzáztunk, aztán otthon sziesztáztunk és utána elvittem Zsófit a hot yogára, bevezettem a jóba, ahahah!!! Annyira cuki volt Ben, ő tartotta az órát, és nem hagyta hogy kifizessük Zsófi óráját, nagyon-nagyon kedves volt, és az óra is jól esett mindkettőnknek. Aztán itthon ápoltuk kicsit Elizát, meg befogtuk Zsófit egy kis minimál házimunkára, még mesét is néztünk és aztán elmentünk éttermezni kettesben, búcsúvacsira, úgyhogy még jól bepastáztunk, beboroztunk, csak hogy tuti aludjon a buszon hazafelé... Szerencsére a busszal is minden rendben volt, és már hazaért, brühüüüüüüüüüüüüüüüüü!!!!! Hiááááááány!!! Na de azzal vigasztalom magam, hogy hátha jön még idén, akár családdal együtt, úgy is nagyon jól el tudnánk bandázni és talán akkor is le tudnánk csippenteni magunknak egykét óra kettesben dumálgatást, mert azért nagyon kellenek az ilyenek.

Ezt a szuperül sikerült hétvégét leszámítva most nem sok említésre méltó dolog van, nyomatjuk az ovit, sulit, melókat... én élvezem, hogy vannak dolgaim, de azért ezzel a kevés melóval is látványosan megcsappant a szabadidőm, pedig most kéne egykét dologgal foglalkoznom: bürokratikus hülyeségekkel is (ami továbbra se lett jobb, és én se benne), meg a fejemben motoszkáló projektjeimmel is... de most mindjárt farsang, arra is ötletelni akarok, holnap délután Sara szülinapja, amire megígértem Rossellának, hogy segítek díszíteni/ készülni, stb. Bár így Eliza valószínűleg ki fogja hagyni a bulit szegényke. Amúgy érdekes, így, hogy kevesebb az időm, sokkal pörgősebb vagyok (hova tudok még pörögni, érthetetlen?!), több minden belefér valahogy a napba, kihasználok minden percet, szóval egyik nap sem érzem magamat tétlennek. Néha azért jó lenne unatkozni... azért is örülnék, ha megtaníthatnám Flórának, hogy néha jó, és kell is az unatkozás, és az egyedül bambulás. De egyelőre még nem sikerült. Viszont a pénteki kényszerpihenó Elizával jó volt, őrület mennyiséget haladtam a könyvemben, még az is lehet, hogy sikerül kiolvasnom ebben a hónapban! 

Meg a héten voltunk kézműveskedni Flórával, sütöttünk sütit, egyik délután felvittem a napközibe is és ott volt több mint két órát (baromira tetszett neki, még úgy is, hogy a kis barátnője hamarabb elment - mondjuk megértem, tényleg paradicsomi környezet ez a napközi és szuperkedvesek a tanárok), voltam futni, jógázni, lányok baletten, Gaudi futni, Flóra volt bábszínházban az iskolával, és felvásároltuk a bezáró OVS-t, ahol mindent 1-2 euróért adtak, igaz, hogy közben elvesztettem a sapkámat a boltban, ami rá 3 napra csodával határos módon meglett... Kicsit demoralizáló megint, hogy múlt hétvégén Flóra volt beteg, most meg Eliza, úgyhogy már ez a betegséghullám is véget érhetne, egyszerűbb lenne az élet. De nem panaszkodom, a héten kétszer eljutottunk pingpongozni Gaudival és a napsütésben kint ültünk egy 10 percet és kávézgattunk... ezeket az apró örömöket nagyon-nagyon tudom értékelni. De persze azért hiányzik vele a huzamosabb kettesben levés, annyira jó volt karácsonykor. Na de hát ez van, tudtuk, hogy ebben majd hiányt fogunk szenvedni. Annak viszont örülök, hogy hétvégén jönnek Bandiék és most Gaudin a sor, hogy kicsit kikapcsolódjon: mennek majd udinese meccsre Udinébe, meg remélem, hogy majd szombat este bároznak ők is, amennyit csak bírnak. Rá is ráfér egy kis kikapcs.

No mindenkinek jó hétkezdést, megyek, hogy ne érezzem magamat ma se tétlennek, bacetti!

Nos megjártuk Rómát is a gyerekekkel, úgyhogy az én lelkem már nyugodt: megmutattam nekik a legeslegkedvencebb városomat... no jó, persze csak annyira, amennyire egy 6 és egy 3 évessel be lehet járni egy nagyvárost, de sokkal jobban bírták, mint amire számítottam. Vonattal mentünk, Trieszt-Róma nettó 6 óra, és totál sima út volt, odafelé első osztály, kényelmes tágas, és kb óránként kaptunk rágcsát, innivalót, visszafelé másodosztály, de az is teljesen rendben volt. Visszafelé volt kis késés, de szerencsére behozta magát a vonatunk. Eliza oda- és visszafelé is aludt egy keveset, visszafelé még Flóra is, úgyhogy szavam nem lehet. Rómában Michela barátnőmnél laktunk, ahol ugye van három kisgyerek (egy Elilzával egyidős, és egy másfél éves ikerpár), szóval nem sok nyugalmat jósoltam magunknak erre a négy napra, de újabb meglepetés ért: sose volt még ilyen nyugis egy másik családdal együtt lenni. Jó, mondjuk ezek a gyerekek kb. szobanövények az enyémekhez képest, de hát akkor is, teljesen katasztrofálisan káoszosan is elsülhetett volna. Ja, meg még minden nap átjött Flavia baratnőm is, aki direkt maradt még miattunk Rómában, mielőtt visszautazott Franciaországba, szóval ő volt a délutános óvónéni, illetve az esti mese olvasó. Írtó cukik voltak együtt a gyerekek, imádták egymást, szóval nagyon jól szórakoztak ők is, és tényleg Flórára is inspirálóan hatott valahogy ez a környezet... lehet, hogy itt talán nem volt akkora a nyomás, hogy a kortársaival kell beszélnie.

Amúgy a tél leghidegebb hétvégéjét fogtuk ki Rómában, de tényleg, szétfagytunk, kint is bent is - lévén, hogy Rómában nem nagyon van fűtés a lakásokban. Úgyhogy én az összes létező rétegemet magamra vettem és abban nyomultam kint és abban feküdtem be az ágyba is. Szóval az éjszakák nem voltak valami pihentetőek, pláne, mert első éjjel Eliza lázas volt, de másnapra kutya baja lett, úgyhogy nem tudom ez milyen betegség volt. Kicsit folyt aztán még az orra, meg most is, ja, most meg a hétvégén Flóra és én is ledöglöttünk, valami gyomorbaj, illetve Flórának még láz is, úgyhogy ezt a hétvégét itthon töltöttük az ágyban (tegnap én még jól voltam, úgyhogy el tudtam menni dolgozni). No de visszatérve Rómára: ez a város még mindig varázslatos, a hangulata, a fényei, az emberek... ah, a dialetto romano annyival szebb mint a triestino! No de hát ez van, mindent nem lehet egyszerre....

Amúgy érdekes, hogy most Trieszt után azért Róma kissé lepukkantnak tűnt, Flóra is megjegyezte, hogy ott nincsenek valami nagyon felújítva a házak... durva! Budapestről érkezve azért nem olyan nagy a kontraszt, de így Triesztből, ahol minden épület patyolattiszta Róma kissé balkáni hangulatú volt. Az épületek is, a buszok is, a szemét is... de persze ezekkel együtt is még mindig imádom ezt a várost. Szerintem a lányoknak is tetszett, vagy legalábbis nem háborogtak a sétálás és nézelődés ellen, pedig azért mentünk két délelettöt elég erőltetett menetben. Eliza is ügyes volt, babakocsit már nem vittünk, de így is jól kitartott. Megnéztünk pár kötelezőt, dobtak pénzt a Trevi kútba, felmásztak pár romra és lézengtünk Trasteverén, és tömtük a római pizzát is. Ja és ami a legjobb volt, hogy minden este kb tök egyszerre tettük le a gyerekeket aludni, egy hang nélkül és utána party time volt, a nappaliban megterítettünk, Stefano (Michela pasija) minden este főzött valami finomat, s míg elkészült mi nyomtuk a sajtot, sonkát, rágcsát a proseccot és a bort, és Flavia hozott mindig valami édességet, hogy éjfél után valamikor kb 5 kg-val többel essünk be az ágyba. Szóval nagyon szuper volt esténként beszélgetni és együtt lenni ezekkel az emberekkel, akiket nagyon szeretek. Gaudi is jól érezte magát, mert angolul ment mindig a diskurzus. Nagyon jó lenne, ha ők is jönnének hozzánk (persze nem a lakásunkba, mert itt ennyien azért nem férnénk el), és mi is meg tudnánk nekik mutatni egy kicsit a mi itteni életünket, meg viszonozni az ő vendégszeretetüket.

Na drukkoljatok, hogy életben maradjunk Flórával, illetve, hogy Gaudi és Eliza ne dögöljenek le holnapra.

Közkívánatra újra itt! Több, mint egy hónapja nem írtam, hát ilyen még nem volt a blogom történetében, de jó, közben volt egy hazamenetel is, amiről most részletesen nem fogok írni, az úgyse érdekel senkit, meg hát azt mindenki el is tudja képzelni, hogy milyen… karácsony, család, barátok, káosz, megspékelve ugye azzal, hogy most mentünk először haza. No de ebből az első hazamenetelből jó sok tanulságot levontam, legfőképp azt, hogy én miken változtassak. Mármint az otthonlét csodás volt, eszméletlen jó volt látni mindenkit, együtt lenni a családjainkkal, enni-inni, Budapesten turistáskodni, de azért sok volt ez, érzelmileg és fizikailag is, nekem főleg az eleje, az átállás (meg Flórának is) és a vége, a visszaállás. De szerencsére mindenki nagyon megértő és türelmes volt velem, csak én nem voltam magammal és Flórával se, akinek ugyanaz volt a baja, mint nekem, az átállásnál főleg, szóval legközelebb erre is jobban odafigyelek. És egy picit többet pihenek, mármint egy picit aktívabban semmitteszek és nem szétpörgöm magam. No de ez volt az első, és én amúgy is hajlamos vagyok érzelmileg felfokozódni, szóval ez alatt az otthonlét alatt se volt ez másképp, szóval ezúton is bocsánat, mindenkitől, akit túlszerettem, és mindenkitől, akit túlettemittam.

Hát igen, nehezen is hagytam ott Budapestet, a családot, a biztonságos, szerető és segítő közeget, rossz volt az elválás… de amint betoppantunk Triesztbe ez a szomorú, magányos-nosztalgikus érzés azonnal elmúlt, és tárt karokkal várt itt a város, az emberek, a programok. És azóta is csak kapkodom a fejem, annyi jó dolog történik velünk, és annyira élvezzük az ittlétet, hogy tényleg mindenki nagyon örült a visszatérésnek. No persze a lányok azért siratják a nagyiéknál eltöltött felhőtlen napokat, a suli- és ovimentességet, de ők is teljesen jól abszolválták az első napokat, a korai keléssel együtt. Az egyedüli szörnyűség itt a bora, ami valami brutális a napokban, és 3-4 napnál nem szokott hosszabb lenni, de mostmár hétvége óta tart és konkrétan fáj a fülem ha kimegyek az utcára. Nem beszélve arról, hogy a lakásunkat nem kell szellőztetni, mert úgy ahogy van fúj át rajta a szél. Ma lemerészkedtem a tengerparta futni, lévén, hogy már tuti nem olyan erős a szél – egy villanyoszlopba kapaszkodva álltam halálra váltan, hogy engem most fog felkapni és bedobni a tengerbe ez a kis fuvallat… úgyhogy nem, borában a tengerparton nem ajánlatos futni. No de ezt is a saját bőrömön kellett megtapasztalnom. Úgyhogy az utóbbi időben a pingpong meccseink is parkolópályán vannak, így szegény Gaudinak nem sok kikapcsolódási formája van… ja, de most ő is elkezdett futni, úgyhogy felváltva járunk, mikor épp nincs bora.  Amúgy ő is jól van, dolgozik, angolozik, supermercatozik, és heti kettőre felemeltünk a barban kávézásunkat-pisztáciás croissantozásunkat. Most, hogy én is dolgozó nő lettem, megengedhetjük magunknak, ahaha.

No igen, elkezdtem a jóga stúdióban a munkát, eddig jó, persze nem feszülök meg benne, de így egy kis kezdő tevékenységnek tökéletes, nem mellesleg tudok ingyen jógázni, és nyomom a chitchatet, szóval sose lehet tudni mi alakul innen még. Közben megismerkedtem egy másik magyar családdal, akik július óta vannak itt, három gyerekkel, és elkezdtem kettőt közülük olaszra tanítani, úgyhogy járok hozzájuk heti egyszer. Amennyire húztam a szám az olasz tanítástól, most annyira élvezem. Tök jó újra tanítani! Mondjuk elég kevéssé motivált ez a két gyerek (tinik és se Triesztet se az olaszt nem szeretik, szóval jó tanítványt találni tudni kell), de legalább kihívás. Úgyhogy ezen felbuzdulva feltettem magamat pár helyre, mint magántanár és még fogom is, Gaudi az online tanítást is nyomatja nekem, de én egyelőre kivárok, hogy élőben mi csurran-cseppen. Közben még vannak más ötleteim is, úgyhogy ezerrel pörög az agyam, hogy miket lehetne csinálni/dolgozni/tanulni, de ezekről majd később, ha valami konkrét is lesz, a lényeg, hogy nagyon motivált és tettre kész vagyok… Mostmár a lányok se nyűgnek annyira, ha dolgoznom kell menni, mert ugye azért ez délutánokból/estékből is elvesz, de hát elég sokat vagyok velük együtt így is. Mostmár arra is kell figyelnem, hogy Elizával is legyek kettesben, mert ez mindig háttérbe szorul ugye Flóra igényei mellett… de lehet, hogy mostmár ő is igényelné, a napokban pl. elég morgós, és egyelőre nem értem miért. Lehet, hogy a bora?!

Flóra nagyon ügyes az iskolában továbbra is, az olvasás és írás iszonyúan motiválja, nagyon tetszik neki, hogy már tud olvasni. Én múlt héten már kicsit elkezdtem aggódni, hogy mennyire nem szólal meg még mindig olaszul, így beszéltem a tanáraival, akik megnyugtattak, hogy ez a perfekcionista/ félénk/ önbizalomhiányos természetéből fakad, és nyugodjak meg, majd egyszercsak kitör belőle a tökéletes olasz… úgyhogy elengedtem. Erre elmentünk rá 2 napra Rómába (erről később) és elkezdett beszélni!!! No nem mondom, hogy folyton hajlandó, de ott négy napig tök ügyes volt.

Eliza az új évben meg nagyon ügyes az oviban, már nem sír elváláskor és mikor megyek érte akkor is tök vidám. Persze az ebédet néha kihagyja, mert éppen nem ínyére való (lasagne!!!), de úgy látom, hogy jól érzi magát, meg most ugye Rossella kislányával vannak mindig együtt, és annak nagyon örül. A régi barátnőjét meg már elhessegeti magától, aminek nem igazán tudom az okát, de majd ennek is utánajárok…

Szóval mindkét boszi vidám és jókedvű (kivéve mikor Eliza épp morgós), nem lehet panaszra okom - csak maradna is így.

Ebben a nem egész három hétben is volt egy csomó programunk, meg csak úgy spontán is történnek a dolgok, úgyhogy tényleg azt se tudom, hogy hol áll a fejem, ezért se tudtam blogot se írni, mert mindig volt valami, és este általában összeesek, vagy főzök még másnapra, szóval nem tudom, hogy meddig tudom fenntartani az írást. Ja, meg közben végre újra olvasok (mióta kiköltöztünk nem volt a kezemben könyv, persze a gyerekkönyveket leszámítva), és három olasz sorozat is van, amit meg szeretnék nézni. 

Tehát akkor zanzásítva:

Voltunk kirándulni kétszer is a közeli hegyekben, Flóra volt Lauránál játszani, Laura volt nálunk játszani, megcsináltunk Rosselláéknak a magyar ebédet (tepertő, bakonyi húsgombócok általam szaggatott galuskával, csalamádé, túrógombóc, pálinka, sauska fehér – minden elfogyott egy szálig, pedig azt hittem, hogy meglesz a másnapi ebédünk), voltunk Flórával a szokásos kézműveskedésen, voltam Bansky kiállításon Anitával, elvittem Rossellát is jógázni (még sose jógázott), voltam kávézni Anitával, Rossellával, aztán tartottam a gyerekeknek gyerekjógát Rosselláéknál, voltam moziban egyedül (Le otto montagne – A nyolc hegy – most bemutatott olasz film), voltam kocsmázni Levivel, és megjártuk Rómát – húú most ahogy mindezt visszaolvasom azért ez már hajaz a budapesti pörgős életvitelemre… no de ez lehet, hogy csak a két hét kihagyásnak köszönhető…

Igyekszem majd Rómáról is írni valamennyit, vagy legalábbis feltenni néhány fotót. 

Addig is ciaooooo a tutti!

A hétvégénket fogom részletesen ecsetelni, talán ilyen sűrű két napunk még nem is volt itt, fel kell kötnöm a gatyám az otthoni pörgésre, totál elszoktam itt a vidéki életmódunkban ettől a feszített tempótól, de persze nagyon jó.

Először is egy ma reggeli trieszti kép:

Szóval szombat reggel betanulásra mentem, Cleo volt, és nagyon jól sikerült, óra előtt és után is magyarázott, sok mindent próbáltam magamba szívni, aztán az óráján meg kiizzadni, bár csütörtökön a férje annyira kicsinált a saját testsúlyos edzéssel, hogy még mindig nem tért magához a testem, szóval elég béna voltam, és pont előtte szenvedtem, szóval most nem mutattam legjobb formámat. Továbbra is kedvesek , de ez a hideg, távolságtartó kedvesség, ami persze nem baj, csak így olaszoktól nem ezt várnám annyira, de hát tény, hogy nem is salernóiak (erről később), hanem milánóiak illetve Ben amerikai. De azért továbbra is jól érzem magam ott, illetve vasárnap estére egy évzáró karácsonyozós aperitivozásra is meghívtak vasárnap estére, ahova bárki csatlakozhatott a stúdióból. Amúgy itt a stúdió, ha valakit érdekel: https://hotyogatrieste.com/

Ezután a délutánra tervezett mézeskalács sütéshez indultam hozzávalókat vásárolni, de közben írt Rossella, hogy mégis ráérnek ma is, ha van kedvünk valamit csinálni, úgyis szakad, legalább üssük el az időt együtt, úgyhogy meghívtam őket a mézeskalács partyra, mint kiderült, ők még sose sütöttek. Közben Gaudi lehozta a lányokat elázni, mert már otthon tarthatatlan állapotok voltak, és így el is mentünk egy Spaghettoteca-ba ebédelni (Spaghettoteca alla Penna Bianca = Spaghetteria a Fehér Tollhoz: https://www.facebook.com/profile.php?id=100027312894031&sk=about), ahol órási adag tésztákat kaptunk, nem mindegyik volt kifogástalanul finom, de én bepusziltam mindent amit értem, ez a hot jóga továbbra is totál éhenkórászt csinál belőlem. Az étterem ilyen indián design-ban volt berendezve, ami a lányoknak nagyon tetszett, álomfogók, tomahawk-ok, meg soksok indián fotó, totál sokkolódtak. Haza, Eliza aludt, én meg Flórával előkészítettem a mézeskalács tésztát, hogy kicsit álljon még mielőtt ideérnek Rosselláék. Jelentem, végül a SK recept alapján mixeltem a mézeskalács füszereket (köszi, Marcsi!) és nagyon fini lett. Kész lett, próbáltam aztán még kicsit tanulni Flórával - természetesen esélytelenül - aztán már jöttek is Rosselláék (ő a két gyerekkel) és nagyon jól sikerült, ment a játék, a sütés, a duma, és Gaudi is iszonyú sokat segített, ki-be vette a sütőből a tepsiket, segített gyúrni, meg minden, szóval ő is kis kuktává vált, pedig utálja a mézeskalácsot. Flóra a végére bevágta a durcát, hogy miért pakolják szét a vendégek a lakást, de szerencsére Rosselláék nem nagyon fogták a negatív hullámokat, legalábbis remélem. A mézeskalács workshop:

Eliza az egyik képen azért ilyen durci, mert nem hagytam, hogy a forró mézeskalácsot egyből megkóstolja.

Amúgy Rosselláék úgy állítottak be erre az adhoc vendégségre, hogy hoztak mindenkinek ajándékot: a lányoknak egy-egy könyvet, nekünk csokit, plusz a kislány rajzolt is a lányoknak. Hát enyhén szólva zavarba jöttem, mondtam is neki, hogy ez most elég ciki, de mondta, hogy náluk ez így szokás és hogy inkább öleljem meg és kész. Na ezen is zavarba jöttem, hogy tőlem ölelést kérnek, általában kérés nélkül fűt-fát ölelgetek, ezt a baromi kedves lányt, pedig nem, hát tiszta ciki vagyok, látszik, hogy elszoktam a társas kapcsolatoktól.... Szóval eszméletlen aranyosak és barátságosak velünk, és mindezt úgy, hogy igazából egyszer találkoztunk úgy hosszabban amikor volt lehetőségünk többet beszélgetni, durva. No szóval ők dél-olaszok, nem tartják hidegen a távolságot, mint az itteniek, vagy a milánóiak. De persze, nem baj ez, csak más. Mindenesetre nagyon örülök nekik.  

Miután elmentek és a 15 tepsinyi mézeskalácsot fedezékbe raktam Eliza elől, Gaudi felnyalta az egész konyhát, amennyire tudta, aztán én még nekiálltam bögrés mákost sütni, mert vasárnap mi voltunk hivatalosak Rosselláékhoz. Szerencsére vasárnap délelőtt nem rohantunk, lányok viszonylag sokáig aludtak, aztán ők is rajzoltak valamit Saranak (Rossella kislánya) és 11-re már át is mentünk hozzájuk. MInt kiderült kb. 5 percre lakunk egymástól, ők a park másik oldalán laknak egy 7. emeleti őrült jó lakásban, amit ők újíttattak fel kb. 5 éve. Rossella szokott venni rozzant bútorokat amit kicsit kipofoz, kifest, meg amúgy is nagyon barátságos volt az egész lakás, mondták is, hogy nagyon szeretik, ha jönnek hozzájuk. Hát egy kicsit szégyelltem ezek után a mi eklektikus lakásunkat, ahol a nappaliban az asztal még mindig egy doboz, és Tescos zacskók állnak a falak mellett (amiben amúgy a hazaszánt szajré lapul), nem beszélve a sötétségről... hát, kicsit csövik vagyunk hozzájuk képest, de úgy érzem, hogy nem zavarja őket. Majd max mindig náluk leszünk. Ebédre hívtak, de mondták, hogy nyugodtan sziesztázhatunk ott, maradjunk amíg jól esik és akkor majd onnan megyünk a délutánra tervezett karácsonyi gyerekprogramra. Hát így elsőre mondtam, hogy most Eliza miatt inkább hazajönnénk aludni (meg miattunk is, ahah), de amúgy simán el tudtunk volna ott is dögleni, akkora kanapéjuk van, hogy egy család elfér rajta kényelmesen. Amúgy nem kőgazdagok, vagy ilyesmi: Rossella ugye tanár, de kevés óraszámban, Andrea, a férje pedig a partiőrségnél dolgozik, földön is vízen is, a hajókat ellenőrzik, hogy nincs-e csempészáru, meg a határhoz is gyakran kirendelik. De elmondása alapján azért jól keres. Eszméletlen kedves és közvetlen ő is, és nagyon boldog volt, hogy végre jöttek hozzájuk olyan barátok, akik szeretnek iszogatni, úgyhogy hozta a bort, a limoncellot és a light baileys-t amin óriásiakat röhögtünk - senki ne vegyen mert nagyon szar! A lányok is jól érezték magukat, ügyesek voltak és jót ebédeltünk. Ja, paradicsomos tészta volt, majd rántott hús (cotoletta - előgyártott, de nem mirelit, sok ilyet lehet itt kapni) krumplival, salival és a végén a bögrés mákos eperlekvárral, illetve még Rossella is sütött valami kakaós sütit.

Azt is megtudtuk, hogy nekik (meg általában az olaszoknak - nyílván régióként más) szombatra és vasárnapra is fix menüjük van: szombat este mindig pizzát esznek (Rossella süti otthon), vasárnap ebédre meg mindig paradicsomos tészta van. Ja, ez a paradicsomszósz maga volt a mennyország, a férj anyukájának van egy élelmiszer boltja a Garda tó mellett (ők is felköltöztek délről) és ott déli élelmiszereket árul, szóval tőle hozzák a déli paradicsomokból készült szószt, ilyen befőttes üvegben. Eliza a feje búbjáig paradicsomos volt, úgy kitisztította a tányérját, hogy egy csepp se menjen kárba. Tényleg isteni volt. A bögrés mákosnál azért nagyot néztek, gyorsan le is csekkolták a neten, hogy milyen hatása van a máknak, mondom csak kicsit lenyugtat, no worries. A kislánynak baromira nem ízlett, de a szülők ették. Remélem a maradék nem a kukában végezte.

Itthon sziesztáztunk egy viszonylag rövidet, aztán újabb házifeladat írással próbálkoztunk, ami ismét katasztrófába fulladt, szóval összekaptuk magunkat újfent és Gaudit a meccs előtt hátrahagyva elindultunk egy hangár színházba, útközben felszedtük még Rosselláékat is.

Ez volt a legeslegelső hely amúgy , amit a kiköltözésünk előtt még kinéztem magamnak, be is küldtem az életrajzom, de nem kellettem, illetve voltam itt kétszer is próbajógán. De az utóbbi időben elfelejtkeztem róla, pedig nagyon jókis kezdeményezések vannak itt is és tőlünk kb 10 perc séta. https://hangarteatri.com/

A program amúgy nem volt nagy szám, de a gyerekek élvezték. Főleg mert a színpadon ugrálhattak, volt bohóc, boszorkány, lehetett rajzolni, volt zene és a végén panettone, taralli meg üdítő. Mi meg közben pofáztunk megállás nélkül Rossellával.

Aztán hazamásztunk, én még próbálkoztam egy vacsorával, de senki nem volt éhes, plusz Flóra kezdett rottyon lenni, be is lázasodott aztán...Gaudi a meccs előtt ült, én meg már késésben voltam a jógás aperitivozásról. De minden a helyére került nagyjából, illetve én csak egy cicamosdást tudtam megejteni, de ez van, ez a helyiek szokása amúgy is. Ezután háromnegyed órát kóvájogtam a hidegben szélben, mert nem találtam a helyet, ahova kellett volna mennem.... nem volt fent sehol, csak Cleo mondta nekem, én meg gondoltam egy helyre, de nem az volt, úgyhogy a belváros összes kávézóját végigjártam mire halálra fagyva 40 perc késéssel megérkeztem. A pia már elfogyott, úgyogy úgy kellett külön kérnem magamnak egy pohár proseccot, de persze Cleo mondta, hogy ne aggódjak, majd ezt is hozzácsapják a számlához. Szerencsére kaja még maradt, focacciak, mondjuk a háromnegyedük halas... na mindegy, igazából a szocializáció lett volna a lényeg, de az se nagyon jött össze, mert Ben kb rám se bagózott, Cleo is csak két szót szólt hozzám, majd 10 percre rá ők le is léptek, mert a gyerekeikkel voltak, akik szintén betegek. No de egy lány mellé ültem le,aki szintén januárban kezd, szóval ő is kicsit elveszett volt a társaságban, úgyhogy nagy lendülettel kezdtem vele beszélgetni, 27 éves, svájci és csak két hónapja van itt, a barátja kapott itt munkát, azért jött vele ő is. Szimpatikus volt kb 10 percig, majd miután már fél órája ő beszélt, és valahogy mindig belefűzött olyan dolgokat, hogy ő Kambodzsában volt jóga tanár képzésen és igen, ő vegetariánus, mert a jógások azok, és ugyan egyem már le a focacciajáról a prosciutto crudot-t, meg hogy most épp három helyre is várják jógát tartani, de kicsit össze van zavarodva, mert amúgy ő Párizsban a nemtommilyen múzeumban nemtommilyen művészi vezető, és hát azért hiányzik neki a művészet, mert itt annyira nincs, ja meg sikerült egy szép nagy lakást bérelniük sea view-val, blabalablaaa na akkor egy ponton úgy éreztem, hogy most fogom a prosciutto crudo-t, amit az imént levettem a nyomorult szendvicséről és egy órási lendülettel beletömöm a vegetariánus kis szájába. De szerencséjére ekkor rájött, hogy beszélni akar egy másik jóga oktatóval, akivel amúgy én is akartam, mert nagyon szimpi, de persze emellett a liba mellett nem rúghattam labdába, illetve amit sikerült mondanom - angolul - az elég hülyén vette ki magát,szóval behúztam fülem-farkam és hazamásztam, amúgy is zárt a hely. Szóval jó volt elmenni picit a trieszti estébe, de azért jobbra számítottam, meg sajnáltam hogy Cleoék hamar leléptek. Hazahúztam a belem és próbáltam hamar elaludni, de sajna nem sikerült, ezerrel pörgött az agyam... de jó értelemben, jó dolgok történtek a hétvégén, ez tök sok erőt és örömöt ad. Ma Flóra itthon maradt, nem lett jobban sajnos, és a kis barátnője anyukája is felhívott, hogy mi van Flórával és sajnálják, hogy nem találkoznak még velünk, és hogy majd januárban ha visszajöttünk menjünk el velük Tarvisioba kirándulni mert Lauranak szülinapja lesz. No erre se számítottam, mert sose tűntek úgy, hogy annyira barátkoznának....de ezek szerint nekik is csak idő kellett. Szóval a betegségeket leszámítva úgy érzem, hogy jól zárul az idei itteni időszakunk. 

A héten még megyek egy betanulásra, még jó pár bevásárló köröm is van, illetve kézműveskedni is kellene, ja meg még akartam egy sütit is sütni... a pakolásról már ne is beszéljünk. A teendő listám kezd végeláthatatlan lenni, de ezzel gondolom mindenki így van karácsony előtt. Kitartás és szeretet. A lényeg.

Elizának fülgyulladása van. Szerencsére már jobban van, de kedden nagyon rosszul nézett ki, úgyhogy elvittük a gyerekkórházba (Burlo Garofolo a neve) megnézetni. Azért kórházba mentünk, mert még nincs gyerekorvosunk, és állítólag nem is olyan könnyű kapni, mert gyerekorvos hiány van, szóval kérned kell és vagy kapsz, vagy várólistára kerülsz... nos, addig ez a kórház is tökéletesen megteszi, mert nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, és nem küldtek el a fenébe, hogy miért nem a gyerekorvoshoz mentünk - valószínűleg pont ebből az okból kifolyólag. Kapott antibiotikumot amit egy hétig kell szednie, meg lázcsillapítót, meg egy ekcéma elleni krémet (amit én is kipróbáltam a szemhéjamra, amivel évek óta küzdök és láss csodát, működik!) no és mondta a doki, hogy sajnos az antibiotikumot nem tudja felírni receptre, mert nincs Elizának adószáma. (Ne kérdezzétek miért nem csináltam meg, ott volt az emailjeim között piszkozatban, hogy elküldjem, de elfelejtettem, no de mostmár az is van, mindkettőnek.) Szóval kissé remegve léptem be a patikába, hogy mennyit fogok fizetni ezért a három dologért... na lehet tippelni: 19 eurót! És a patikusnő még engem is ellátott egykét kedves szóval, mert látta, hogy eléggé szét vagyok csúszva, többek között, hogy délután rakjak be valami mesét a gyereknek és aludjak én is egyet, illetve, hogy gomboljam be a kabátom, nehogy megfázzak. Hát majdnem megöleltem. Úgyhogy Eliza javul. Ja, hamár az egészségügyi szolgáltatásoknál tartunk, Gaudi jár fogorvoshoz, volt már négyszer és eddig kevesebb, mint 200 eurót fizetett! Ja és nem kell mindig fizetnie, hanem időről időre. Szóval szerencsére eddig nem fizettük rá a gatyánkat ezekre.

Közben persze Flóra mikor máskorra időzítené az aktuális rossz passzát, hanem mostanra, hogy szerencsétlen testvére beteg. Szóval kemény a hét, mert délelőtt Elizát szórakoztatom, fél 2-től meg Flóra őrjöngéseit csitítom, sajnos nem mindig sikerrel... A tanulás, itthoni gyakorlás, házi feladat se megy most annyira, a tanárnénije is szólt, hogy kéne gyakorolni ezt-azt... mondtam, remek, de egyelőre nem ez a legnagyobb problémánk. Mindenesetre játékos formában próbálok vele gyakorolni, de az asztalhoz leülök és figyelek téma most nem annyira játszik. Ezt hogy csinálná meg egy olyan anya, aki 8 órában dolgozik? De most komolyan? Igaz, akkor a gyerek napköziben lenne és valószínűleg ott fegyelmezetten megcsinálná a dolgokat. Ah, na mindegy, hát nem tudom mi a jó, de igyekszem. Tegnap azért voltunk kézműveskedni, hogy meglegyen a heti kettes programunk is, meg amúgy is én is szeretem. Tök kedvesek ott az emberek, már névről ismerik Flórát is, próbálnak vele beszélgetni, de Flóra még mindig nem beszél. Hát ezzel kapcsolatban is elég tanácstalan vagyok, hogy hogy lehetne őt beszédre bírni. Erőltetni nem akarom semmiképp, de nincs ötletem más... Valakinek esetleg any idea? 

Itt ezen a kézműveskedésen amúgy Rossella mellett (ja, végül velük nem jött össze a játszó, lemondták, de vasárnap elvileg náluk ebédelünk, remélem addig mindenki egészséges lesz/marad) egy brazil származású 26 éves lánnyal is elkezdtem összebarátkozni. Durva, mert 7 éves korában adoptálta egy trieszti pár és azóta itt él, sose ment vissza még Rioba. Van két lánya, az egyik Flóra sulijába jár asszem egy évvel idősebb, a másik meg Eliza ovijába, ő is idősebb Elizánál. De jófejek a gyerekei is, az lány is, be nem áll a szája, nagyon karakán csaj. Lakásokat takarít, napi 4-5-öt, a férje pedig (afrikai) az állomáson takarítja változó shiftekben a vonatokat. De most épp azon gondolkoznak, hogy Svájcba költöznek, mert ott jobban meg tudnának élni. Hát ez is egy kemény sztori, és még nem is annyira, mert jó a vége. Vicces amúgy, mert tegnap a kézműveskedésen Flóra látványosan elkezdte kérdezgetni, hogy nekik miért ilyen vastag a szájuk, miért ilyen más, mint a miénk. Már nem tudtam hogy másra terelni a szót, mert annyira mutogatta. Aztán persze elmagyaráztam neki, hogy a sötét bőrűek (a lány is fekete) más testtípúsúak ahogy a kínaiak is, stb. stb. de elég nehezen vette be a gyomra, hogy akkor mi, fehérek miért nézünk ki így, rajtunk nincs semmi különleges. Örülök ennek, hogy felmerülnek, felmerülhetnek ilyen témák, ennyire testközelből... otthon max csak képről látna fekát, ha egyáltalán még lehet ábrázolni nem fehér embert a tankönyvekben.

Tegnap voltam az első betanulásomon, amit igazából nem is lehet annak nevezni, mert Cleo lebetegedett, úgyhogy a férje jött helyette, aki szintén főnök amúgy, ő is a jóga stúdió vezetője, illetve sok órát tart ő is. Szimpatikus, de látszott, hogy káoszos épp minden neki, mondta is, hogy kér tőlem egy kis türelmet... hú, mondom, jó, de persze mindezt azután, hogy mint a duracel nyuszi pörögtem körülötte, hogy mindent megtanuljak fél óra alatt. Szóval remélem nem hiszi, hogy egy buzgómocsing vagyok. Aztán kicsit kinyírt az óráján, szóval lelohadt a lelkesedésem és hazavonszoltam a belem és ma az ágyból se tudtam kikelni (nem jóga óra volt amúgy, hanem saját testsúlyos edzés). No de majd írok ma Cleonak azért, hogy mennék még betanulni a héten vagy jövő hét elején, üssük már a vasat. De jó a benyomás továbbra is, meg a teremben gyakorlók is kedvesek, kis cuki közösségnek tűnik, úgyhogy remélem beépülök.

Hú, a karácsonyi vásárról fotóztam, egyedül lézengtem kicsit még jóga előtt, voilá:

Karácsonyfa, pálmafa és friuli mini fánkok.

Kék angyalok és szerb plejskavica (ahonnan amúgy bömbölt a "bella ciao" c. dal).

És van forralt bor és forró almalé is (ez utóbbiről nem tudom, hogy alkoholos-e).

Ma jön a tulaj, úgyhogy össze kéne rántanom a darabokban álló lakást, főznöm kéne (carbonara lesz ma), és karácsonyi üdvözlő lapokat alkotni, mert Rossella megkért, hogy csináljam én kézzel az óvónéniknek, mert milyen pro vagyok. Csak a szövegben ne ejtsek hibát! Ja, jelentem nem tudok olaszul, nagyon gáz. A mindennapi élet szintjén jól elhülyéskedek, de amint összetettebb téma van, vagy zavarba jövök, vagy megzavarja valami a figyelmem, egyből köpök-nyelek, nem jut eszembe semmi és össze-vissza ragozok. A szókincsemről ne is beszéljünk, most Flóra házijában is volt több szó is, amit nem tudtam (pl. rügy). SÍROK. Ne csodálkozzak, ha nem vesznek fel sehova.

Januárban megyünk Rómába egy hétvégére! Annyira várom, hihetetlen, hogy végre eljutok a kedvenc városomba a kis családommal. Persze, nem annyira hihetetlen, de nagyon szívet melengető... szóval remélem nem jön közbe semmi, vonattal megyünk és Michela barátnőmnél fogunk lakni mindannyian, ahol van három pici gyerek, szóval jókis káosz lesz, de nem baj, kell ilyen élmény is. Úgyhogy telik a naptárunk január-februárra, aki foglalna a nappalinkban matracot, az jelentkezzen be időben!

Amúgy itt tök sok program (főleg gyerek) van karácsony előtt: kézműveskedések több helyen, télapóval találkozás, ajándékozások, a város különböző pontjain minden adventi hétvégén mini koncertek (főleg klasszikus zenével), jótékonysági futás (ezen pont nem tudok részt venni, mert Rosselláékhoz megyünk), karácsonyi vásárok, bolhapiac, a gyerekeket moziba viszik az utolsó héten a sulikban, vannak színházi előadások is, a jógatermek karácsonyi különkiadásokat/ koccintásokat szerveznek, ilyesmik... tudom, Budapesten is sok minden van, sőt, pl. a kori pályák hiányoznak innen, de elvileg szokott lenni, nem tudom, hogy most miért nincsen. Amúgy ma 11 fok van, és szakad az eső.

No most megyek, ezer dolgom van. Legközelebb írok a suliról már, annyira akarok.

A presto!

Jelentem egy napra sikerült beküldeni mindkét gyereket együtt, de mától Eliza újra itthon. Nos, ez a harmadik hét, ami betegséggel telik, nem mondom, hogy kiegyensúlyozott vagyok... pláne, hogy Eliza ilyenkor éjjel is elég szenvedősre fogja a figurát. Szóval nem sokat aludtam, pedig ma este kezdem el a betanulást a jóga studióban, a főnök jóga órája előtt és után, és közben még a jóga órán is részt vennék, úgy, hogy nekem is fáj a torkom és tegnap futottam (végre két hét után!!!) és azóta meg a térdem is fáj. Szóval jókis estének nézek elébe... Közben rengeteg dolgom lenne: lakást összerántani (pénteken jön a tulaj Milánóból, hogy végre megismerkedjünk), karácsonyi köröket futni, szociális életet élni délelőtti kávézásokkal, ajándékokhoz kézműveskedni, bevásárolni mézeskalácshoz (itt nem lehet mézeskalács fűszerkeveréket kapni!!!), a holnapi ovis kézműveskedés off, stb.... Úgyhogy kezdődik az újratervezés. De a tegnapi nap szuper volt, gyönyörűen sütött a nap, futottam, Gaudival órásiát pingpongoztunk, finiket főztem, és lefogltaltuk februárra a síelést, amit 3 éve várok, úgyhogy eszméletlen örülök, végre Flórát is beiratjuk kezdő tanfolyamra. Szóval abszolút nem lehet panaszra okom, amúgy, nyugodtan szóljatok rám, hogy fogjam be. Ja és tegnap megcsináltuk a "hazamenős naptárat" is, Eliza felbújtására:

A múlt hét a betegség, az eső és a bora jegyében telt, szóval nagyon vártam már, hogy végre elinduljon ez a hét. De azért a múlt hétből is megpróbáltuk kihozni a legtöbbet, kézműveskedtünk, megoldó füzeteztünk, olvastunk (ez az ezer éves Mazsola c. mese tök cuki, tudtátok? Anyukám kedvence és most Judytól kölcsönkaptuk, szóval köszi!), én jógáztam, ezen felbuzdulva a lányok is jógáztak itthon (Flórának odaadtam még az otthon vásárolt szuper gyerekjóga szőnyeget)...

Szombat délelőtt természetesen voltunk a szokásos bárunkban kávézni és pisztáciás croissant enni (imádom a báros csávót továbbra is, a múltkor is összefutottunk valahol az utcán és hangosan-lelkesen-kedvesen üdvözölt bennünket, a zöldséges fiú is egyre lelkesebb ha meglát - és mindig van valami zöldség/gyümölcs leárazás, olcsóbb, mint otthon!!!). Vasárnap meg fújt, szakadt, de elmentünk Izolába megnézni a kivilágítást, meg a bódékat, amik nem voltak nyitva, de a kivilágítás szép volt, de mindkét lány ázott és fázott, úgyhogy nem volt nagy a lelkesedés, pláne, hogy volt koripálya (marha jó, ilyen kacskaringósra csinálták meg egy icipici téren), arra ráizgult Flóra, de hát szakadó esőben és félig még betegen nem engedtük, szóval természetesen volt botrány is. De aztán megmelegedtünk egy cukiban, ahol életünk legdrágább szelet sütijeit ettük meg, Auchan torta minőségben. No nem baj, járulékos veszteség. Amúgy elmondhatjuk, hogy Szlovénia sokkal drágább, mint Trieszt, ezen totál megdöbbentünk. Aztán hazafelé megálltunk Kopernél egy szarajevói étteremben, ezt még Gaudi kinézte korábban, hogy teletömhesse magát csevappal, és nem bántuk meg, jó áron volt és nagyon finom, én mondjuk főleg az ajvárra meg a kajmakra úsztam rá, meg az isteni pitára, de a lényeg, hogy jót ettünk és a hely is hangulatos volt. Csak a pincér néni nem volt kedves, amit a lányok sérelmeztek - hiába, hozzászoktak már az olaszos szívélyes vendéglátáshoz, ahahah.

Az trieszti karácsonyi vásárt külön-külön csekkoltuk Gaudival, és a színvonal egy fokkal jobb, mint ami volt itt mellettünk, de azért kihagyható... a Vörösmarty téren jobb a hangulat legalább, hamár az árult dolgok színvonala kb. ugyanaz. De ettek a lányok édes lángost (ilyen helyi cucc, kristálycukorral és még nutellát is kérhetsz rá), ami szintén nem aratott nagy sikert, maradunk a klasszikus balatoninál.

Ha minden igaz, ma játszózunk Rosselláékkal (Eliza majd itthon hupikéket néz addig, de Flórának már kell a levegő és a mozgás), és meg is hívtak magukhoz vasárnapi ebédre. Jó hogy úgy indult a dolog, hogy mi hívjuk meg őket magyar vacsira :D Sebaj, mondtam, hoyg majd ha  visszajövünk feltankolok otthon minden jóval és kapnak mi szem szájnak ingere, kezdve a pálinkával, amiről még nem is hallottak.

Tudom, hogy az előző posztomban már írtam, hogy Flóra olvas, de megint le kell írnom: Flóra OLVAS!!! Ez annyira hihetetlen még mindig a számunkra... fantasztikus. Igaz, hogy az étkezések nagy része mostanában úgy telik, hogy ő az élelmiszerek címkéit bogarássza, hogy ezt hogy kell olvasni, ez itt milyen betű, és hangosan olvas, mindent ami elé kerül... szóval az étkezések mostanában inkább olvasás órák, mint tényleges evés, de azért próbáljuk közben belétenni az ételt és minél kevesebb élelmiszer csomagolást elé tenni. De annyira fantasztikus ez, nagyon-nagyon büszkék vagyunk rá, meg főleg, hogy ennyire élvezi, kis cuki.

Képzeljétek az oviban (és a suliban, merthogy ugye van egy közös része a két épületnek) új bidella van (bidello = portárs, de itt ennek kicsit nagyobb presztizse meg több feladata is van, mint egy portársnak, ez itt inkább ilyen felügyelő szerűség... pl. az oviban sokat segítenek az ovónéniknek a gyerekeket hordják wc-re, stb.), no szóval nagyon mosolygott ránk, miközben Elizával készülődtünk, aztán mikor elköszöntem tőle, ő magyarul válaszolt. Szlovákiai magyar, itt él 15 éve... durva, a gyerekei már ide születtek. Hát vicces.

Hú nem is tudom, miket akartam még írni, mindig jegyzem a fejemben a kis apróságokat is, de mire idejutok, már elfelejtem... Ja, egy eszembe jutott, láttam egy nagyon szép jelenetet. Egy kisfiú (még általános iskolás) ment egyedül az utcán és egy óriási banyatankot húzott maga után, bevásárlással és elhaladt egy földön ülő kéregető mellett. Majd pár lépés után visszafordult, és kivett a banyatankból egykét dolgot (sonka, sajt ha jól láttam) és odaadta neki. Teljesen lefagytam ettől a jelenettől és meghatódtam. Ugye otthon is vannak ilyenek? De megnyugtatott a tudat, hogy mi is akarunk jótékonykodni Gaudival karácsonyra, mostmár jópár éve mindig szoktunk. Ki tesz még így?

Aki még kérne valamit innen, az most írja meg, hogy be tudjam még szerezni!

Illetve kinek van bevált mézeskalács fűszerek összeállítása (miből mennyi kell), amit meg tudna velem osztani?

Grazie, a presto!

Nem vettek fel az iskolába. Kicsit ambivalens válaszokat kaptam, hogy miért is nem, de a lényeg, hogy öt jelentkezőből, kettőre esett a választás és az egyik én voltam, de a másik egy olasz, logopédus és full time-ban is ráér, szóval mellette nem nagyon rúghattam labdába. Ez van. Aznap picit szomorkodtam, de én bízom benne, hogy még lesz velük dolgom a jövőben, Rossella, aki beajánlott, nagyon nyomatja, hogy vegyenek fel. Meglátjuk, most nem gondolkozom benne. Közben a jóga stúdióba felvennének a recepcióra, csak az nagyon kevés óraszám meg főleg este és szombaton. De szerintem belevágok, mert tetszik a hely, a főnök, ingyen jógázhatok és legalább valamit csinálok végre, plusz e mellé még sok minden más is bele tud férni, keresem tovább a lehetőségeket. Amúgy tegnap voltam egy könyvelőirodában is interjún, ott is ilyen irodavezető figurát keresnek, de full time-ban sajnos, pedig ez is nagyon testhezálló lett volna, és ott is szimpatikus volt a főnök. Nem hiszem, hogy oda felvesznek így az időbeosztás miatt, de legalább volt egy újabb pozitív interjúm, mert azt mondta a nő, hogy így első találkozásra szimpatikus vagyok és beillenék a csapatba. Megyünk tovább. A tegnapi napom amúgy olyan "trieszti lakos" feelingű volt, mert délelőtt voltam az interjún, utána elmentem egy csajhoz, aki ingyen adott pár használt gyerekkönyvet (neten találtam), utána kicsit megszellőztettem Flórát (még mindig dög beteg) a napsütésben, majd mentünk Elizáért, vettünk pár dolgot a kézműveskedésünkhöz, délután itthon lötyögtünk (szenvedtek), beugrott a szomszédban lakó magyar lány hazai pirospaprikáért, este meg mentem jógázni (a potenciális munkahelyemre) és közben meg hívott Levi (Lilla által bemutatott srác), hogy ő épp a Viale XX Settembrén ül egy "buffet"-ben a bárpultnál, nem csatlakozom-e hozzá egy fröccsre. Sajnos pont útbaesett hazafelé, úgyhogy csatlakoztam, nem is egyre. Közben meg ilyen gyönyörű idő volt tegnap (a második kép a parkunk):

Úgyhogy abszolút jókis nap volt, még úgy is, hogy már ez a második hete, hogy valamelyik lány vagy mindkettő itthon van betegen és már kezd kicsit sok lenni... de nem panaszkodom, most mindenki ebben van, akár itt, akár otthon. Úgyhogy küldöm a kitartást minden beteg gyerekkel szenvedő anyának és apának!

Közben itt is járt a Mikulás, azaz inkább San Nicoló, mint utóbb kiderült ő egy picit más mint az otthoni Mikulás, meg a szokások is kicsit mások itt, de szerintem mi maradunk a magyar hagyományoknál. San Nicolónak itt nagy kultusza van, azért is volt ekkora a felhajtás a dec. 6-át megelőző napokban, hetekben, meg azért is volt ez a vásár itt mellettünk, ami szerencsére ma bezárt, ellenben a centro-ban megnyitott a karácsonyi vásár. Még nem mertük megnézni, hogy az mit tud, de ezek után picit félünk, de én remélem, hogy ablakmosót már csak nem tesznek ki a főtér mellé. San Nicoló amúgy nemcsak csokit hoz az itteni gyerekeknek, hanem ajándékokat is, szóval tőle több ajándékot kapnak, mint karácsonykor, akkor általában egy nagy ajándékot kapnak "csak' a gyerekek. És december 6-án a rossz gyerekeknek itt nem virgácsot, hanem szenet ad a Mikulás. Akit érdekel részletesebben, itt egy érdekes cikk Trieszt és San Nicoló kapcsolatáról: https://www.intrieste.com/2022/12/06/trieste-and-the-festa-di-san-nicolo/

A figurális ábrázolása is más: itt ilyen püspök kinézetű bácsika - nem hiába, San Nicoló püspök volt. De szerencsére a lányoknak nem tűnt fel a különbség, Eliza csak annyit jegyzet meg, hogy miért szemüveges (a lenti képeken látszik, hogy akivel ő találkozott az az volt). Illetve ő nem szánon jön, hanem szamáron.

Én amúgy nem tudtam, hogy ajándékot is szokás itt ilyenkor adni, úgyhogy ez magyarázza, hogy az oviban pénzt gyűjtöttünk a csoportban, hogy új játékokat vegyenek a gyerekeknek. Ugye ezt otthon karácsonykor szoktuk csinálni. No de a lényeg, hogy lettek azért szép, új játékok Eliza ovijában. Hagyományok, szokások, vásárok ide vagy oda, a lányok így is nagyon élvezték ezt a Mikulást, főleg Eliza, mert sajnos Flóra nem volt túl jól, úgyhogy ő le is maradt a sulis Mikulásról. Eliza ellenben az oviban is ünnepelt, itthon is és még délután elmentünk a kézműveskedő különkiadásra is, ahol szépen alkotott és utána még San Nicolóval is találkozott, aki meg is jutalmazta egy jó nagy csomag (we love Lidl) csokival. Hát Eliza élete legboldogabb napjait éli: csokival kel, cukorral fekszik és közben még elmajszol bármit, amit ér.  Annyira jó ez a kor, ne nójön meg!!! A képek magukért beszélnek:

Ja és ugye Olaszországban még a január 6-a is ünnepnap, és akkor is kapnak a gyerekek kisebb ajándékokat a Befanatól (aki egy jó boszorkány). Szóval elég fasza itt (is) gyereknek lenni. Apropó ünnep, ma is nemzeti ünnep van, ugyanis a Szeplőtlen fogantatást ünnepeljük, és ez most pont hosszú hétvége is, mert hozzácsapták a pénteket is. Amúgy december 8-a csak a hivatalos ünnep és minden zárva. Igaz, Gaudi most lement, hogy vegyen egy pisztáciás croissant de szerintem üres kézzel fog visszatérni. Úgyhogy ovi, suli nincs, plusz betegek is, plusz holnaptól esőt mond... felkészültem a végeláthatlan kézműveskedésre és veszekedésre. Én jógázom még a héten remélem kétszer (most vettem egy akciós illimited bérletet), illetve vasárnap ha jó az idő elmegyünk Izolába megnézni a kék fényeket, meg az itteni vásárt is.

Jelentem a villanyszámlánk kevesebb lett, mint múlt hónapban, allelluja, igazából nem tudom miért, mert ez még az októberi és akkor még nem kezdtünk őrült spórolásba (csak szimpla spórolásba), valószínűleg az árak is lejjebb mentek. Szóval mindenki nyugodjon meg, nem fogunk éhenhalni! Ennek örömére Gaudi vett is egy-két üveg bort (leárazva) és pisztáciakrémet (szintén leárazva).

Nekem is hozott a Mikulás ajándékot, teljesen meg is voltam hatódva, szívecskés kekszeket és a kedvenc citromos kekszemet, amivel folyton csak szemeztem, mert nem akartam erre költeni. És levelet is küldött, amiben megdícsért. Nem lehet panaszra okom.

Nálatok hogy telt a Mikulás?

Beütött a trieszti tél. A héten kb. alig lehetett kimozdulni a bora miatt, most hétvégén meg esik... azért kihasználjuk a szélmentes és vízmentes perceket, nyomulunk ki, ahogy tudunk. Amúgy meg egész héten itthon volt Eliza, nagyon lassan gyógyul ebből a köhögős-trutyis valamiből és pénteken már Flóra is elkezdte, úgyhogy lehet, hogy holnap ő lesz itthon. Nem mondom, hogy pihentető napokat élek... Na de nem panaszkodom, sok jó dolog is történt azért. Karácsonyi lázban kezd égni a város, úgyhogy megnéztük a karácsonyi kivilágítást a Piazza Unitá-n, és a karácsonyi vásárt a mellettünk lévő sétálóutcában: előbbi varázslatosan szép a karácsonyfákkal, zenével, kivilágított épületekkel, háttérben a misztikus feketeségbe burkolózó tengerrel. Utóbbi elképesztően borzalmasan meghökkentően gagyi, drága és bazári - de egyedülálló élmény. No először néhány fotó az Unitáról, nézzétek milyen szép (amúgy itt is szemerkélt és fújt a szél, Gaudi maradt is otthon meccset nézni inkább):

Katt a galériára.

Az Unitá-ra sétálva útközben még találtunk egy Mikulás standot is, ahol volt postaláda, úgyhogy be is dobták a lányok a Mikulásnak címzett leveleket, illetve ott helyben is rajzoltak és kaptak érte megcsavarintott lufikat (ami persze már az első utcasarkon szétesett), meg a Mikulást is nézegették, de mondtuk nekik, hogy ez nem az igazi Mikulás, annyira ne izguljanak rá. No, Eliza azóta kérdezgeti, hogy mikor jön már az igazi Mikulás... amúgy cukorkát, nyalókát és csokit kértek, és Flóra még egy fogkefét is, hogy ezután a sok édesség után meg tudja jó alaposan mosni a fogát.

A mellettünk lévő karácsonyi (azaz Mikulás) vásárba még pénteken délután mentünk el, oda Gaudi is jött, nagy lelkesen, de hamar lekonyult a jókedve, mert kb a harmadik bódénál rájöttünk, hogy ez százszor rosszabb, mint egy Vörösmarty tér vagy hasonló budapesti vásár... én azt mondtam, hogy kb. mintha valami dél-olaszországi zsibvásárban sétálnánk, de Gaudi azt, hogy inkább mintha Mumbaiban. Tényleg igaza volt, ilyet ténlyeg Indiában láttunk... minden második stand valami édességáruda volt, horror áron, ahonnan Elizát kb. csak erőszakkal lehetett elrángatni - de tényleg mindegyiknél megállt, az édességárusok között, pedig hol zoknikat árultak, hol plüssállatokat, hol esernyőket, hol műanyag edényeket, de a kedvenceim a következők voltak (sajnos fotót nem készítettem, annyira sokkolódtam): ablaktisztitáshoz alkamazandó lehúzóka (nem tudom, hogy mi a hivatalos neve), illetve zsíroldó. Ezek külünk-külön standok voltak, az ablaktisztó lehúzókat egy pasas demonstrálta, mikronfonba beszélt(!!!) és három üvegtábla is fel volt állítva és azokat tisztogatta. És az emberek állták és nézték. Köztük mi is, de mi a döbbenettől nem bírtunk továbbmenni. A zsíroldót egy szintén mikrofonos pasas egy tűzhelyen demonstrálta, ahova kiönött valami szirupokat, amit ráégetett a platnira és utána elkezdte a lemosást. Hát nem tényleg Mumbai? Annyira tájidegen volt ez a bohózat ettől a várostól, és annyira nem tudtam egyáltalán hoza tenni, hisz itt azért elegáns az átlag olasz, elegánsak a boltok, kávézók, stb, miért van ez itt??? No bocsánat, hogy ezt ilyen részletesen írtam le, de muszáj volt... néhány fotó, de a fentiek mondom, hogy kimaradtak, azért próbáltam ilyen aprólékosan szemléltetni. Katt a galériára.

Végül nem vettünk semmit ilyen hangulatban, meg tényleg minden bazi drága volt. A fotókon látszik, hogy mennyi fajta édesített pörkölt mogyoró és mandula van, 12 dkg-t adnak 3 euróért.

Ja meg aki hiányolná, van forralt bor is, hozhatod otthonról a saját bögrédet és 3 euróért megtöltik forralt borral.

Ma délelőtt kicsit kirándultunk is Trieszt felett, gyönyörű volt a kilátás, bár nekem a szívem megállt néha, mert Flóra, mint egy bakkecske ugrált a szakadék szélén, és nem volt hajlandó senki kezét fogni. Két csacsival meg két barival is találkoztunk.

Nekem azóta nincs sok hírem az iskoláról, ahol voltam interjún, azaz próbáltak kicsit módosítani az időbeosztáson, meg kicsit csökkenteni a fizun, amikből én nem engedtem, úgyhogy remélem, hogy nem ezért tűntek el... kedden rájuk írok, hogy mi van. Mert közben meg tegnap voltam egy jógastúdióban, ahova még egy hónapja adtam be a jelentkezésemet, hogy szívesen dolgoznék a recepción. Nagyon szimpi a hely, meg a tulaj is, csak kevés óraszámban tudnék dolgozni, és kicsit ütné a sulit, amúgy nagyjából össze is lehetne egyeztetni. Mindkettőhöz lenne kedvem, szóval jó lenne valahogy összehozni őket, de remélem ebből nem az lesz, hogy egyik se jön össze. Amúgy hot yoga stúdió, szóval túl vagyok életem első bikram jógáján, és még élek, sőt, nagyon jól esett. Pláne, hogy most hideg van. A tulaj csaj tartotta az órát és a végén meg is dicsért, hogy látszik, hogy gyakorlott jógás vagyok és milyen jó energiáim vannak. No szóval már ezért a dícséretért megérné vele dolgozni. Amúgy akit érdekel, ő az, érdekes, hogy milyen embereket ihlet még meg ez a város (rajtunk kívül): https://www.intrieste.com/2022/03/12/clara-cleo-hot-yoga-instructor-burlesque-dancer-and-a-mother-of-two-in-love-with-trieste/

Szóval vannak fejlemények, remélem valami nyélbe is ütődik mostmár, mindenki drukkoljon. Amúgy azt meg kell jegyeznem, hogy itt bárkivel beszéltem eddig, mármint bármilyen állásinterjún voltam, ott baromira nem a CV-m érdekelte őket. Fogalmam sincs, hogy otthon hogy mennek a dolgok, mert több mint 6 éve nem vagyok már a munka világában, de ez itt nagyon pozitív. Odamész, beszélsz, kialakul vagy nem a szimpátia, aztán meglátjátok... nyilván nem megyek el egy olyan helyre, ahol könyvelni kell, mert ott azért az első napon kiderül, hogy nem értek hozzá, de az ilyen munkákhoz, amiket én próbálok, azokhoz kb. tök mindegy a CV-m. Legyél talpraesett, szimpatikus, tudj bánni az emberekkel, és ennyi. Ezek a borzalmas körök, CV, motivációs levél, pályázatok, stb. a nemzetközi szervezetekhez kellenek, nyilván, ott valami alapján ki kell szűrni az embereket.... hát ott engem ki is fognak szűrni, az tuti. Mármint a kukába. Most egy ilyen helyről várom a választ. Na szóval a lényeg, hogy nem vagyok elkereseredett, sőt, örülök, hogy hívnak helyekre, beszélek emberekkel, mert még ha nem is vesznek fel, pozitív megerősítéseket kapok. Csak maradjon is így.

Gaudi szülinapja is volt pénteken, elég szolid volt így, hogy mindenki göthös volt, de sütöttem neki sajttortát, meg feldíszítettük a lakást és táncikáltunk egyet négyen. Az ajándéka Pesten vár rá, mert szüleim hozták volna ki... nem baj, jó lesz az karácsonyra is, ahahaha.

Jövő héten megyünk kétszer is kézműveskedő délutánra (egyikre Eliza is jön, mert Mikulás különkiadás lesz mindenféle meglepivel), meg szerdán az oviban is lesz barkácsolás, ahova pár anyuka is mehet, úgyhogy természetesen én is jelentkeztem. Ezenkívül a hot yoga stúdióban most bérlet akció van, úgyhogy az a tervem, hogy háromszor is megyek jógázni, márcsak azért is, mert futni képtelenség ebben a szélviharos időben. A szociális kapcsolatok terén is fel kéne vennem újra a fonalat, de most amúgy mindenki beteg Triesztben, gyerek is felnőtt is, nem tudom, hogy otthon is így van-e, de itt tombol ez a vírus... No de legkésőbb karácsonyra mindenki jól lesz.

Most megyek, mert már ugrálnak a kanapén, készítünk díszeket, meg linzert sütünk. Gaudi a zuhogó esőben vagy három boltot végigjárt porcukorért... itt nem lehet porcukrot kapni, vagy ha igen, az kis kiszerelés és drága! (TESS, nincs darálóm, hogy ledaráljam a kristálycukrot, de mostmár beszerzek, az tuti!)

Ja, még ezt muszáj megmutatnom, ilyen gyönyörű a parkunk:

Na meg mi is:

A legutóbbi írásom óta a zizgés nemcsak hogy megmaradt, hanem erősödött is, aminek nagyon örülök. Úgyhogy nem is nagyon tudok negatív dolgokról beszámolni, azaz de, kettőről, gyorsan ki is írom és haladok a jó dolgok felé. Az egyik, hogy a nagy nehezen megtalált szuper jógatanáromnak valami baja lett, lehet, hogy hosszabban kell majd távol lennie a tanítástól, úgyhogy újra kereshetek, pedig ez a nő csodálatos volt, eléggé el vagyok keseredve, de persze az a legfontosabb, hogy jól legyen. A másik, hogy jöttek volna látogatóba a szüleim a héten, de nem jönnek, mert Mami is beteg, Eliza is köhög, úgyhogy mindenki marad a helyén és gyógyul. Szerencsére a lányok nem tudták, hogy jönnek, úgyhogy „csak” nekem kell megküzdenem az ebből fakadó szomorúsággal… de annál nagyobb lesz az öröm, ha látjuk őket karácsonykor. Mondjuk szerintem itt sokkal nyugisabban tudunk együtt lenni és érdemi időt tölteni, mint majd az otthoni karácsonyi őrületben, de majd jönnek még. A lényeg, hogy mindenki legyen gyorsan jól!

Jelentem a lányok a vas szigorunknak hála kevésbé ördögök, mint voltak a múltkori írásomkor. Én is kevésbé vagyok lestrapált, igaz, az esti altatásokat mostanában Gaudi viszi, én vagy jógázom, vagy sétálok vagy jazz koncertre járok (erről majd később), úgyhogy lehet, hogy ez ennek is köszönhető. No de tényleg, nem panaszkodhatok, abszolút ügyesek mostanában. Fogadó órák is voltak (hú, még mindig jövök az iskoláról szóló írásommal), és mindenhol mindenki nagyon elégedett a két lánnyal és a szülői háttérmunkával, úgyhogy dagad a mellem, jók ezeket a visszajelzéseket hallgatni. Jelentem továbbá, hogy Flóra megtanult olvasni, totál be van tőle zsongva, eszméletlen élvezi. Sokat gyakorol is, a házikat is fegyelmezetten írja… na, hát a kiutazásunk lényege igazából ez volt, úgyhogy már megérte: Flóra jól érzi magát és tanul és érdeklődik. Maradjon is így. Eliza meg követi mindenben mindenhova, mint egy kis pincsikutya, szóval szerintem jövőre már ő is ír és olvas. Ő meg tök durván megtanult közben színezni és rajzolni. Hát, na, büszke vagyok rájuk. Most végre nem szidalmazom őket, ahogy szoktam itt. De hát valahol muszáj kiventillálni magamból ezeket is.

Ma voltam egy állásinterjún! A mama-networkingnek hála…. szóval az úgy volt, hogy Flórával járunk csütörtökönként a kézműveskedős délutánra, és jár oda Eliza egy csoporttársa is az oviból az anyukájával (amúgy a kislány fél évvel fiatalabb Flóránál, szóval eléggé kilóg az ovis csoportból, de még nem kezdhette az iskolát, mert nem töltötte be a 6-ot idén) és összeismerkedtem velük. Salernoiak, de már itt élnek vagy 12 éve, és nagyon jófejek (van még egy kisebb gyerekük) és így én is szimpi voltam a nőnek és másnap megadta a munkahelyén az elérhetőségemet a főnökének. Egy alternatív iskolában tanár, és engem is tanárnak ajánlott be, azaz inkább óvónőnek, mert azon a részen van üresedés… meglátjuk, ma voltam, kellene bele azért időt és pénzt ölni (képzésre), de össze lehetne egyeztetni az életemmel, meg hát tanárkodás, az azért elég presztízs dolog itt. Szóval szerintem a héten hívnak, hogy mit döntöttek, meg, hogy én mit döntöttem. Gaudi eléggé támogatja, hogy vállaljam, én még kicsit bizonytalan vagyok, mert nem feltétlen gyerekekkel akartam foglalkozni a munkámban is, de tény, hogy sok előnye van, és van benne potenciál, meg fejlődési lehetőség… meglátjuk.

Ennek a kapcsolatnak is nagyon örülök, mert nagyon kedves ez a nő, és nagyon látom rajta, hogy szimpatikus vagyok neki, szóval már megbeszéltük, hogy mi tartunk nekik magyar vacsit, ők meg nekünk nápolyit. Kézműveskedni is megyünk együtt, illetve most az oviban is lesz önkéntes karácsonyi dísz készítés, arra is együtt megyünk. A hétvégén lesz mikulás ünnepség is a Canalhoz közel, ha megyünk, szerintem elhívom őket, hogy menjünk együtt. Apropó, tegnap ünnepélyes keretek között a polgármester felkapcsolta a karácsonyi fényeket a városban: elég gyér, de nem is baj, ami van az viszont szép. Majd fotózom. A mellettünk lévő sétálóutcában pedig egy hétig (!) karácsonyi vásár lesz, úgyhogy bódékkal van már tele egy hete, de csak hétvégén kezdődik a dolog. Szóval nagyon él a város.

Újfent voltam az éjszakai életben. Merthát itt volt Lillám (kemény másfél napot, de az is több, mint a semmi, szóval mindenkit buzdítok, hogy ilyen rövid időre is megéri, aki nem hiszi, kérdezze meg Lillát!) és szombat délutántól nyomultunk éjjel 1-ig a városban… igazából nemcsak hozzám, hanem egy másik magyar barátjához is jött, aki itt tanul Erasmussal fél évet (Levi) és aki mindent tud, lát, tapasztal, mindenkit ismer, mindenről hall és mindenre nyitott. Szóval egy csoda jófej ember és sokrétű személyiség, akivel nagyon jó időt tölteni, és aki sok-sok új dolgot tud nekem itt még megmutatni. Úgyhogy ki kellene használnom vele ezt a maradék időt. Szóval rábíztuk magunkat, kocsmáztunk egy csomót (kipróbáltam a pinot nero nevű bort – isteni, meg a frico nevű sörkorcsolyát – isteni, úgyhogy már megérte vele nyomulni), sétáltunk kis utcákon a gettóban, majd végül egy puccos calabriai étteremben ettünk és ittunk és jazz koncertet hallgattunk (azért mentünk, mert Levi ismerte a zenekar dobosát). Nagyon laza délután és este volt, annyira jó volt így lézengeni és közben mindenféléről beszélgetni és eszmét cserélni… kicsit visszaidézte a régi erasmusos római estéimet.

Hú azért nem jó, hogy most ilyen ritkán írok, mert nagyvonalakban írom le a dolgokat, pedig lennének apróbb részletek is, amik megérnének egy-egy bekezdést, főleg Triesztről, vagy az olaszokról… magunkról már írok eleget.

De pl. tegnap észrevettem ezt abban az utcában, ahol heti kétszer minimum elmegyek oda és vissza, és csak most tűnt fel, eszméletlen érdekes, na ki találja ki, hogy mi ez?

Ja igen, múlt héten megírtam még egy komolyabb pályázatot is (ezúton is nagyon köszönöm kedves testvéremnek a segítséget), meg beadtam még egykét helyre, szóval ebből a szempontból is mozgalmas volt a múlt hét… meg ugye a szociális élet miatt is. Ja meg kulturálisan is nagyon odatettük magunkat, mert még a Lillával való lézengés és ivászat előtt és után a családommal is kulturálódtam. Szombaton megnéztük a Természettudományi Múzeumot, vasárnap pedig elmentünk egy marionett-előadásra. A Természettudományi Múzeum (Museo di Storia Naturale) egy ilyen lakóövezetben van, tök fura volt, hogy a kis cuki kertes házak, lakóépületek között megbújva ott lapult ez a múzeum, a Museo della Guerra per la Pace múzeummal karöltve (=War Museum for Peace!!! - ezt nem néztük meg).

Úgyhogy egy óra alatt végigjártuk, a lányok tök fegyelmezetten és érdeklődve nézegették a dolgokat (Gaudi már kevésbé), kicsit lehetett volna interaktívabb, de amúgy nem volt rossz. Persze Flóra mire másra kérdezett volna rá, mint egy óriási ondósejt makettre, hogy ez micsoda anyuci? (volt egy „reproduction” szekció, ami baromi érdekes volt amúgy, mert hónapról hónapra le volt mintázva, hogy hogy néz ki a magzat)

A vasárnapi előadásra pedig ingyen kaptuk a jegyet a baletten, és egy tök színvonalas előadás volt, marhára nem vágtam, hogy milyen egy marionette előadás, kicsit huzakodtam tőle, mert én a bábszínházat nem igazán csípem, de nagyon megérte. A lányoknak is nagyon tetszett, én meg kissé másnaposan jól elszundikáltam a sötétben. Utána pedig ezerrel mostunk, főztünk, hajakat mostunk, mert vasárnap egész nap kedvezményes elektromos áram sáv van. Meg Lilla is nálunk dekkolt vasárnap este, míg nem indult a busza vissza Budapestre.

Gaudi is jól van, bár most kicsit szomorkás, mert tombol a bora, úgyhogy nem tudunk pingpongozni. De kárpótolja a foci vb, a deluxe szarvasgombás lidl termékek és a leárazott pisztáciás torta (ami mondjuk pont nem volt olyan fini). Pénteken szülinapja van, úgyhogy sütöm a szokásos sajttortát. Nyílt egy új kocsma itt mellettünk, oda akartam lemenni vele péntek este, de így, hogy nem lesznek nagyszülők majd itthon koccintunk. A lányok ma már odaadták neki amit rajzoltak neki szülinapjára, nem bírták ki. Hú, még a Mikulásnak is kéne rajzolnunk, el ne felejtsem! Meg amúgy is van egy csomó kézműveskedő ötletem, csak nem mindig lehet őket egyszerre koordinálni, ma pl. nem annyira lehetett, hogy Eliza nem volt a toppon, Flóra meg fejenállva és ugrándozva olvasta a szavakat…

Na zárom soraim ezzel a fotóval, mert még fő a leves. (Pár napja még pulcsiban kávéztunk az ebédszünetes pingpong meccsünk után.)