Nos megjártuk Rómát is a gyerekekkel, úgyhogy az én lelkem már nyugodt: megmutattam nekik a legeslegkedvencebb városomat... no jó, persze csak annyira, amennyire egy 6 és egy 3 évessel be lehet járni egy nagyvárost, de sokkal jobban bírták, mint amire számítottam. Vonattal mentünk, Trieszt-Róma nettó 6 óra, és totál sima út volt, odafelé első osztály, kényelmes tágas, és kb óránként kaptunk rágcsát, innivalót, visszafelé másodosztály, de az is teljesen rendben volt. Visszafelé volt kis késés, de szerencsére behozta magát a vonatunk. Eliza oda- és visszafelé is aludt egy keveset, visszafelé még Flóra is, úgyhogy szavam nem lehet. Rómában Michela barátnőmnél laktunk, ahol ugye van három kisgyerek (egy Elilzával egyidős, és egy másfél éves ikerpár), szóval nem sok nyugalmat jósoltam magunknak erre a négy napra, de újabb meglepetés ért: sose volt még ilyen nyugis egy másik családdal együtt lenni. Jó, mondjuk ezek a gyerekek kb. szobanövények az enyémekhez képest, de hát akkor is, teljesen katasztrofálisan káoszosan is elsülhetett volna. Ja, meg még minden nap átjött Flavia baratnőm is, aki direkt maradt még miattunk Rómában, mielőtt visszautazott Franciaországba, szóval ő volt a délutános óvónéni, illetve az esti mese olvasó. Írtó cukik voltak együtt a gyerekek, imádták egymást, szóval nagyon jól szórakoztak ők is, és tényleg Flórára is inspirálóan hatott valahogy ez a környezet... lehet, hogy itt talán nem volt akkora a nyomás, hogy a kortársaival kell beszélnie.

Amúgy a tél leghidegebb hétvégéjét fogtuk ki Rómában, de tényleg, szétfagytunk, kint is bent is - lévén, hogy Rómában nem nagyon van fűtés a lakásokban. Úgyhogy én az összes létező rétegemet magamra vettem és abban nyomultam kint és abban feküdtem be az ágyba is. Szóval az éjszakák nem voltak valami pihentetőek, pláne, mert első éjjel Eliza lázas volt, de másnapra kutya baja lett, úgyhogy nem tudom ez milyen betegség volt. Kicsit folyt aztán még az orra, meg most is, ja, most meg a hétvégén Flóra és én is ledöglöttünk, valami gyomorbaj, illetve Flórának még láz is, úgyhogy ezt a hétvégét itthon töltöttük az ágyban (tegnap én még jól voltam, úgyhogy el tudtam menni dolgozni). No de visszatérve Rómára: ez a város még mindig varázslatos, a hangulata, a fényei, az emberek... ah, a dialetto romano annyival szebb mint a triestino! No de hát ez van, mindent nem lehet egyszerre....

Amúgy érdekes, hogy most Trieszt után azért Róma kissé lepukkantnak tűnt, Flóra is megjegyezte, hogy ott nincsenek valami nagyon felújítva a házak... durva! Budapestről érkezve azért nem olyan nagy a kontraszt, de így Triesztből, ahol minden épület patyolattiszta Róma kissé balkáni hangulatú volt. Az épületek is, a buszok is, a szemét is... de persze ezekkel együtt is még mindig imádom ezt a várost. Szerintem a lányoknak is tetszett, vagy legalábbis nem háborogtak a sétálás és nézelődés ellen, pedig azért mentünk két délelettöt elég erőltetett menetben. Eliza is ügyes volt, babakocsit már nem vittünk, de így is jól kitartott. Megnéztünk pár kötelezőt, dobtak pénzt a Trevi kútba, felmásztak pár romra és lézengtünk Trasteverén, és tömtük a római pizzát is. Ja és ami a legjobb volt, hogy minden este kb tök egyszerre tettük le a gyerekeket aludni, egy hang nélkül és utána party time volt, a nappaliban megterítettünk, Stefano (Michela pasija) minden este főzött valami finomat, s míg elkészült mi nyomtuk a sajtot, sonkát, rágcsát a proseccot és a bort, és Flavia hozott mindig valami édességet, hogy éjfél után valamikor kb 5 kg-val többel essünk be az ágyba. Szóval nagyon szuper volt esténként beszélgetni és együtt lenni ezekkel az emberekkel, akiket nagyon szeretek. Gaudi is jól érezte magát, mert angolul ment mindig a diskurzus. Nagyon jó lenne, ha ők is jönnének hozzánk (persze nem a lakásunkba, mert itt ennyien azért nem férnénk el), és mi is meg tudnánk nekik mutatni egy kicsit a mi itteni életünket, meg viszonozni az ő vendégszeretetüket.

Na drukkoljatok, hogy életben maradjunk Flórával, illetve, hogy Gaudi és Eliza ne dögöljenek le holnapra.