Közkívánatra újra itt! Több, mint egy hónapja nem írtam, hát ilyen még nem volt a blogom történetében, de jó, közben volt egy hazamenetel is, amiről most részletesen nem fogok írni, az úgyse érdekel senkit, meg hát azt mindenki el is tudja képzelni, hogy milyen… karácsony, család, barátok, káosz, megspékelve ugye azzal, hogy most mentünk először haza. No de ebből az első hazamenetelből jó sok tanulságot levontam, legfőképp azt, hogy én miken változtassak. Mármint az otthonlét csodás volt, eszméletlen jó volt látni mindenkit, együtt lenni a családjainkkal, enni-inni, Budapesten turistáskodni, de azért sok volt ez, érzelmileg és fizikailag is, nekem főleg az eleje, az átállás (meg Flórának is) és a vége, a visszaállás. De szerencsére mindenki nagyon megértő és türelmes volt velem, csak én nem voltam magammal és Flórával se, akinek ugyanaz volt a baja, mint nekem, az átállásnál főleg, szóval legközelebb erre is jobban odafigyelek. És egy picit többet pihenek, mármint egy picit aktívabban semmitteszek és nem szétpörgöm magam. No de ez volt az első, és én amúgy is hajlamos vagyok érzelmileg felfokozódni, szóval ez alatt az otthonlét alatt se volt ez másképp, szóval ezúton is bocsánat, mindenkitől, akit túlszerettem, és mindenkitől, akit túlettemittam.

Hát igen, nehezen is hagytam ott Budapestet, a családot, a biztonságos, szerető és segítő közeget, rossz volt az elválás… de amint betoppantunk Triesztbe ez a szomorú, magányos-nosztalgikus érzés azonnal elmúlt, és tárt karokkal várt itt a város, az emberek, a programok. És azóta is csak kapkodom a fejem, annyi jó dolog történik velünk, és annyira élvezzük az ittlétet, hogy tényleg mindenki nagyon örült a visszatérésnek. No persze a lányok azért siratják a nagyiéknál eltöltött felhőtlen napokat, a suli- és ovimentességet, de ők is teljesen jól abszolválták az első napokat, a korai keléssel együtt. Az egyedüli szörnyűség itt a bora, ami valami brutális a napokban, és 3-4 napnál nem szokott hosszabb lenni, de mostmár hétvége óta tart és konkrétan fáj a fülem ha kimegyek az utcára. Nem beszélve arról, hogy a lakásunkat nem kell szellőztetni, mert úgy ahogy van fúj át rajta a szél. Ma lemerészkedtem a tengerparta futni, lévén, hogy már tuti nem olyan erős a szél – egy villanyoszlopba kapaszkodva álltam halálra váltan, hogy engem most fog felkapni és bedobni a tengerbe ez a kis fuvallat… úgyhogy nem, borában a tengerparton nem ajánlatos futni. No de ezt is a saját bőrömön kellett megtapasztalnom. Úgyhogy az utóbbi időben a pingpong meccseink is parkolópályán vannak, így szegény Gaudinak nem sok kikapcsolódási formája van… ja, de most ő is elkezdett futni, úgyhogy felváltva járunk, mikor épp nincs bora.  Amúgy ő is jól van, dolgozik, angolozik, supermercatozik, és heti kettőre felemeltünk a barban kávézásunkat-pisztáciás croissantozásunkat. Most, hogy én is dolgozó nő lettem, megengedhetjük magunknak, ahaha.

No igen, elkezdtem a jóga stúdióban a munkát, eddig jó, persze nem feszülök meg benne, de így egy kis kezdő tevékenységnek tökéletes, nem mellesleg tudok ingyen jógázni, és nyomom a chitchatet, szóval sose lehet tudni mi alakul innen még. Közben megismerkedtem egy másik magyar családdal, akik július óta vannak itt, három gyerekkel, és elkezdtem kettőt közülük olaszra tanítani, úgyhogy járok hozzájuk heti egyszer. Amennyire húztam a szám az olasz tanítástól, most annyira élvezem. Tök jó újra tanítani! Mondjuk elég kevéssé motivált ez a két gyerek (tinik és se Triesztet se az olaszt nem szeretik, szóval jó tanítványt találni tudni kell), de legalább kihívás. Úgyhogy ezen felbuzdulva feltettem magamat pár helyre, mint magántanár és még fogom is, Gaudi az online tanítást is nyomatja nekem, de én egyelőre kivárok, hogy élőben mi csurran-cseppen. Közben még vannak más ötleteim is, úgyhogy ezerrel pörög az agyam, hogy miket lehetne csinálni/dolgozni/tanulni, de ezekről majd később, ha valami konkrét is lesz, a lényeg, hogy nagyon motivált és tettre kész vagyok… Mostmár a lányok se nyűgnek annyira, ha dolgoznom kell menni, mert ugye azért ez délutánokból/estékből is elvesz, de hát elég sokat vagyok velük együtt így is. Mostmár arra is kell figyelnem, hogy Elizával is legyek kettesben, mert ez mindig háttérbe szorul ugye Flóra igényei mellett… de lehet, hogy mostmár ő is igényelné, a napokban pl. elég morgós, és egyelőre nem értem miért. Lehet, hogy a bora?!

Flóra nagyon ügyes az iskolában továbbra is, az olvasás és írás iszonyúan motiválja, nagyon tetszik neki, hogy már tud olvasni. Én múlt héten már kicsit elkezdtem aggódni, hogy mennyire nem szólal meg még mindig olaszul, így beszéltem a tanáraival, akik megnyugtattak, hogy ez a perfekcionista/ félénk/ önbizalomhiányos természetéből fakad, és nyugodjak meg, majd egyszercsak kitör belőle a tökéletes olasz… úgyhogy elengedtem. Erre elmentünk rá 2 napra Rómába (erről később) és elkezdett beszélni!!! No nem mondom, hogy folyton hajlandó, de ott négy napig tök ügyes volt.

Eliza az új évben meg nagyon ügyes az oviban, már nem sír elváláskor és mikor megyek érte akkor is tök vidám. Persze az ebédet néha kihagyja, mert éppen nem ínyére való (lasagne!!!), de úgy látom, hogy jól érzi magát, meg most ugye Rossella kislányával vannak mindig együtt, és annak nagyon örül. A régi barátnőjét meg már elhessegeti magától, aminek nem igazán tudom az okát, de majd ennek is utánajárok…

Szóval mindkét boszi vidám és jókedvű (kivéve mikor Eliza épp morgós), nem lehet panaszra okom - csak maradna is így.

Ebben a nem egész három hétben is volt egy csomó programunk, meg csak úgy spontán is történnek a dolgok, úgyhogy tényleg azt se tudom, hogy hol áll a fejem, ezért se tudtam blogot se írni, mert mindig volt valami, és este általában összeesek, vagy főzök még másnapra, szóval nem tudom, hogy meddig tudom fenntartani az írást. Ja, meg közben végre újra olvasok (mióta kiköltöztünk nem volt a kezemben könyv, persze a gyerekkönyveket leszámítva), és három olasz sorozat is van, amit meg szeretnék nézni. 

Tehát akkor zanzásítva:

Voltunk kirándulni kétszer is a közeli hegyekben, Flóra volt Lauránál játszani, Laura volt nálunk játszani, megcsináltunk Rosselláéknak a magyar ebédet (tepertő, bakonyi húsgombócok általam szaggatott galuskával, csalamádé, túrógombóc, pálinka, sauska fehér – minden elfogyott egy szálig, pedig azt hittem, hogy meglesz a másnapi ebédünk), voltunk Flórával a szokásos kézműveskedésen, voltam Bansky kiállításon Anitával, elvittem Rossellát is jógázni (még sose jógázott), voltam kávézni Anitával, Rossellával, aztán tartottam a gyerekeknek gyerekjógát Rosselláéknál, voltam moziban egyedül (Le otto montagne – A nyolc hegy – most bemutatott olasz film), voltam kocsmázni Levivel, és megjártuk Rómát – húú most ahogy mindezt visszaolvasom azért ez már hajaz a budapesti pörgős életvitelemre… no de ez lehet, hogy csak a két hét kihagyásnak köszönhető…

Igyekszem majd Rómáról is írni valamennyit, vagy legalábbis feltenni néhány fotót. 

Addig is ciaooooo a tutti!