Az itteni szemétgyűjtésről írok most pár mondatot, szóval akit ez baromira nem érdekel, az ne olvassa el ezt a bejegyzést. Először is, a házakban nincsen nagy kuka, ahova le lehet vinni a lakásban összegyűlt szemetet, hanem az utcákon vannak a nagy konténerek és oda kell vinned otthonról a zacskókat. Többféle szelektíves kuka van, és viszonylag gyakran találni az utcákon, tehát nem kell kilométereket menni, hogy ki tudd dobni az otthoni szemetes zsákot. Van általános szemét (a nem újrahasznosítható cuccok), műanyag, üveg+fémdoboz, papír, és organikus szemét. A minap végignéztük, ahogy a kukás autó ezeket a nagy konténereket üríti, tátott szájjal néztek a lányok. Emiatt a rendszerezett szemétgyűjtés miatt valahogy én is sokkal fegyelmezettebb vagyok, mint otthon voltam, pl. itt elmosogatom a pici joghurtos műanyag pohárkát is, amit otthon nem tettem (csak a nagyobbakat mostam ki), illetve nem kezdtem még el az organikus szemetet külön válogatni, mert nem tudtam még megoldani a lakásban ennek a gyűjtését. Amúgy használt ruhás konténer is több van a városban, szóval itt valahogy ezt is könnyebb megoldani, illetve több ponton gyűjtenek használt olajat is, és használt kávé kapszulákat is. A kapszulákat pedig márkafüggetlenül beveszik, nem úgy mint otthon. Szóval ezek is iszonyú jó dolgok, amik megkönnyítik a szelektív hulladékgyűjtést, és akaratlanul is csinálod, mert kézenfekvő. Nem úgy mint otthon ugye... Az utcákon folyton mennek ezek a mini utcaseprő kocsik, és amúgy nem is szemetes a város, nagyon tiszta. Kutyakaka azért itt is van sajnos, főleg a suli környékén, amit nem értek... de amúgy a kutyatartók mind pórázon viszik a kutyát, nem láttam még egy kutyát se póráz nélkül itt, pedig ezt is direkt figyelem, ez engem ugye nagyon boszantott ott a kilencben, hogy mindenki úgy sétáltatta a kutyát, ahogy akarta, és még neki állt feljebb, na mindegy, ezt most nem fejtem ki, eleget pampogtam már ezen. A suliban már szerveztek közös szemétgyűjtést is, amire nagy lelkesen akartunk is menni, csak pont akkor ment el Erika, úgyhogy nem tudtunk rajta részt venni, de biztos lesz még ilyen. A házak lépcsőházai is nagyon tiszták, a miénk is, meg eddig bárhova bementem/benéztem, tényleg enni lehet a földről. A tenger is tiszta, a kikötőben is, a Barcolán is. A kikötőben a mólónál azért láttam szemetet eldobálva, de kb. csak ott.
No ehhez nem csináltam fotót, de majd lefotózom a konténereket vagy az utcaseprő kocsit, hogy ehhez is legyen valami képi illusztráció.
Van még egy bejegyzés lejjebb, az talán izgibb mint ez, hogy ne hagyjalak benneteket parlagon.