Mi(lyen) Triesztben

Mi(lyen) Triesztben

Egy hónapja itt

2022. október 01. - StudyKata

A csütörtök este rendben lement, rókamóka se volt sehol, hálistennek, így péntek reggel Eliza mint főnixmadár kipattant az ágyból, hogy hol a reggelije, illetve, hogy ő akkor indul az oviba... hát mondom, azért várjuk meg, hogy hogy vagy. Úgyhogy külön választottam a két boszit, és először elvittem Flórát az iskolába:

20220930_080400.jpg

majd hazjöttem és elvittem Elizát is az oviba, mert úgy tűnt, hogy kutyabaja, de persze útközben már meggondolta magát, hogy ő mégse megy be és sírdogált is elválásnál... (ez az ovi épülete a háttérben)

20220930_084220.jpg

Úgyhogy enyhén szólva lelkifurdaltam itthon, de levezettem azzal, hogy a fürdőben lévő maradék dobozokat is kipakoltam, és aztán nem bírtam ki, még ebéd előtt visszamentem az oviba megnézni, hogy valóban jól van-e a kis bumbi. De tök jól elvolt, nem sírt, úgyhogy hazamentem és folytattam ebéd gyártással a napot. Majd újra elindultam ezúttal végre mindkettőt együtt hoztam haza. Amúgy szerintem aznap rekordot döntöttem a suliba/oviba menéssel/jövéssel: ötször mentem és ötször jöttem, illetve lett volna egy hatodik is, de addigra olyan szinten taccsra vágtam magam, a hasam is nagyon fájt, úgyhogy Gaudi átvállalta az utolsó kört, mert Flórának még délután is volt bent valami programja és a balettre is el kellett vinni. Persze érte már együtt mentünk, mert balett után elmentünk a balett egyenruhákat megrendelni, méretet venni, stb. Nem akarom leírni, hogy mennyibe kerülnek ezek a cuccok... ha minden igaz a szüleimtől lesz ajándék. De egy rablás, na. Délutánra így már én se voltam a toppon és azóta se vagyok sajnos, illetve Eliza ma délelőtt újra megzuhant, mondjuk lehet, hogy nem tett neki jót a reggeli kakaó... meg hát sajnos folyik taknya nyála. Itt sem működik másképp ez az ovivírus sajnos. Csak én ne kapnám el... remélem Gaudi továbbra is tartja magát és nem dől ki. Holnap jönnek a szüleim, nagyon jó lenne addig összekapni magunkat. Márcsak azért is, mert itt közben tök szép idő lett, mindenki kint ül, tolja a capo in b-t, vagy az aperolt... ja, ma ebéd előtt picit sétáltunk és végre megnéztük a szombati piacot, ami bazi lehangoló volt... pláne a fővám téri szeretett kis piacunk után, ez egy lepukkant romhalmaz. Ilyen:

 20221001_120230.jpg

Utána beültünk egy fatüzeléses pizzériába (elég sok ilyen kemencés pizzeria van itt), ahol este mindig olyan sorok állnak, hogy szerintem reggelre pörög le az összes ember megpizzáztatása. Ez az:http://www.damichele.net/ Nápolyi típúsú, valami isteni, ugye ez olyan tésztájú, hogy nem lehet megfogni, mert leolvad, úgyhogy vagy összehajtva eszed vagy késsel villával. Itt a többség az utóbbi módon ette. Gaudival ez örök vitánk, hogy a nápolyi típusú vagy a római a jobb, nekem az előbbi a kedvencem, neki az utóbbi, úgyhogy ebben (sem) fogunk asszem sose dűlőre jutni, de asszem nem is kell. Mindenesetre jó hangulatú hely, kedves személyzet, gyerekbarát és engem amúgy az otthoni Igen pizzéria külcsinére emlékeztetett. Nincs sok fajta pizza, amit én nagyon támogatok, és pl. van dupla mozzarellás margherita, amit szintén nagyon támogatok, így nézett ki (a náthás fejemet ne nézzétek, pls):

img-20221001-wa0000.jpg

Ja, és nem is voltak vészesek az árak, asszem ez 8 euró volt. Utána betegség ide vagy oda azért lehúztunk egy capo in b-t, a biztonság kedvéért a Bar Parcoban a néninél, aki mindig ad valamit a gyerekeknek, most épp cukorkát adott, amit ugye Eliza nem igazán tud még értelmezni, kb négyszer köpte ki a földre, ötödikre már nem adtuk neki vissza, úgyhogy futólépésben távoztunk a helyről, mert zengett az utca az üvöltéstől. De már edzettek vagyunk, mert Flóra meg így kelt (megkértem, hogy vegye fel a zokniját), szóval a kajával-kávéval próbáljuk kompenzálni az amúgy kissé egzaltált állapotunkat. Most délután pedig a drága férjem itthon parancsolt, ő meg elvitte a lányokat a centro-ba kicsit levegőzni, én meg addig pihentem, meg vacsit gyártok... közben ma is és tegnap is beadtam egy-egy helyre az életrajzom, de az égvilágon sehonnan nem írtak/hívtak még... ez ilyen hosszú idő szokott lenni, míg megemésztenek egy életrajzot, vagy ennyire fabadkát se érek már a munkaerő piacon???

A kis lakáskánk is egyre jobban alakul, bár kb. már az első héten otthonos volt, de egyre jobb, főleg, most, hogy az Ikeás cuccok is a helyükre kerültek... kellene még azért néhány tároló/szekrény/polc, de majd szép lassan. Én már így is elégedett vagyok, főleg, hogyha majd a jövő héten Papi néhány képet is felügyeskedik a falra. Szóval belaktuk és jól érezzük magunkat itt, azért érezni, hogy picit nagyobb mint a Gálya utca. Kíváncsi vagyok, hogy fog tetszeni holnap a szüleimnek.... továbbra is jöjjön, akinek van kedve, a nappalinkban kényelmes a vendégágy, venite, venite!

Na közben este lett, mindenki az ágyában, úgyhogy rápihenünk a holnapra... én szívesen néznék valami sorozatot Gaudival, valakinek van valami jó tippje?

Holnap már nem teázom az tuti. Buona notte.

A bejegyzés trackback címe:

https://milyentriesztben.blog.hu/api/trackback/id/tr9217944602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása