Hú visszanéztem a heti bejegyzéseim főcímeit, és elég siralmas, a véres feketeség és szürkeség jellemzi az összeset, no ennek most véget vetek, igaz, ma naggggyon szürke idő van itt, de még így is kimozdultunk picit délelőtt, nem volt mit tenni, a két boszi szétszedi itt is a lakást. Egy sajt/tej gazdaságot téztünk meg, amiből amúgy tök sok van a környéken, úgyhogy tuti mást is felfedezünk még. Itt állatokat is lehetett látni, azért gondoltuk, hogy érdekes lesz a lányoknak (az is volt), mi meg vettünk három vagy négyféle sajtot és csak 8,5 euró volt, szóval abszolút baráti. Vannak ilyen borgazdaságok is, és itt ugye nincs zéró tollerancia, szóval lehet, hogy a köv. hétvégi program egy ilyen lesz. Ja és a sajtokról majd referálok, este meózzuk.
Na akkor hogy a szürke-fekete témákat beszüntessem, most a közlekedésről írok picit, ami lehet, hogy nem olyan izgi, de én gondoltam picit összevetem Budapest és Olaszország közlekedésével, mert számomra érdekes. Ugye szögezzük le, hogy Trieszt kisváros, főleg az előző kettőhöz mérten, de én arra számítottam, hogy itt is hasonló lesz pl. Rómához a busz közlekedés, hogy kevés busz jár, és akkor, amikor nekik tetszik. Nem így van, mert nagyon sok busz jár és tökéletesen pontosak. Úgyhogy ennek örülök, hogy bkv-val is el lehet jutni, ahova szeretnél, anélkül, hogy a fél napod rámenne. Eddig nem volt sztrájk se (ellentétben a sulival, meg ellentétben Rómával, ahol kb minden másnap volt valami bkv sztrájk). Gaudinak fura, hogy nincs villamos meg metró, ezek nekem eddig nem hiányoznak. A busz közepén lehet leszállni és elől és hátul meg csak felszállni, szóval amíg ezt nem tudtuk, addig volt, hogy fent ragadtunk a buszon. Amúgy tiszták és nem száguldoznak. Az autósok sem száguldoznak, meg a motorosok se, és ha már a zebra közelében járok egyből lefékeznek és átengednek. Érdekes, hogy a lányok is teljesen meg vannak ezen rökönyödve, Flóra meg is jegyezte, hogy milyen kedvesek az olaszok. Haha, mondtam, hogy majd várd ki, míg elmész Dél-Olaszországba is. Vicces még az is, hogy az iskolák közvetlen környezetében lévő zebrákhoz ilyen nyugdíjas bácsikákat tesznek (táblával, láthatósági mellénnyel), akik leállítják a forgalmat a kis táblájukkal, mikor jönnek a családok, gyerekek az oviból/suliból. Reggel is, meg délután is ott állnak és mindenkinek köszöngetnek, mindenkivel paroláznak. Parkolóhelyet csak örökölni lehet, de amúgy sok az ingyenes utcai parkoló is, főleg itt a mi környékünkön. A bkv jegy és bérlet amúgy nem olcsó, egy jegy 1,30 euró, a bérlet rendszert még mindig nem tudtam kiokoskodni. Nekem a bicajutak hiányoznak, sajnálom, hogy itt nincs nagy bicaj kultúra, azaz van, csak nem ilyen városi, hanem a sport számba menő országúti bicózás. (Tegnap is rengeteg bicajost láttunk, mikor az ösvényhez mentünk) Ja, és rengeteg a régi Fiat, nagyon vicces, főleg a Fiat Mini. A levegő is tisztább, hogy nincs akkora forgalom, legalábbis én tökre érzem a különbséget Budapesthez képest. Kivéve a meredek utcákon, ami azért sok van, ahol padlógázzal nyomják magukat felfelé az autósok.