ÍNo közelítünk egészen a mához, ugyanis két napja költöztettük ki az egész háztartásunkat Triesztbe... hát nem mondom, hogy könnyű menet volt, de megcsináltuk. Szerencsére volt időm rápihenni, mert 10 napot sikerült nyaralnunk Görögországban, ami valami mesésen sikerült, még úgy is, hogy azért gyerekekkel nyaralni nem mindig pihentető, de nekünk tényleg iszonyú jót tett. Szóval miután meglett a lakás aug. 1-jén, 2-án vagy 3-án örömmel vetettem bele magam a lakásunk felszámolásába, ami egészen az utolsó hétig töretlen lendülettel haladt is, mert nem feszültem meg benne, hol pakoltam, hol főztem, hol játszótéren voltam, hol szociális életet éltem... imádtam a szanálást, a számunkra feleslegessé vált dolgok eladását, a lányok és a saját ruháim kiválogatását. (Ezúton is nagy örömmel tölt el, hogy nem egy barátnőmnek okoztam ovációt a ruháimmal... ugye, Dóri?!) A dobozolás egésze rám hárult, mert Gaudi gőzerővel dolgozott, így őt nem is akartam ezzel terhelni, meg azért a szelektálás neki kicsit másképp is ment volna, mint nekem... a konyhai eszközök és tányérok beújságpapírozásánál azért kezdtem befonni a szemöldököm a negyven fokban, úgyhogy a tányérok bedobozolását rábíztam. A hétvégén majd kiderül, hogy jól tettem-e és egyben látom-e viszont az anyámtól kapott, még az ő nászútjukon vásárolt (?!) csodálatosan semmitmondó, ámbár szívünknek oly becses darabokat. Szóval majdnem az utolsó előtti hétig én egész nyugodt lelkiállapotban voltam, de akkor már kezdtem érezni a nyomást, hogy időre el kell készülnöm (amúgy is egy hétvégére is egy héten át pakolok, ezt a készségemet továbbra se sikerült magasabb szintre emelnem), közben Flóra is a szokásos mélyrepülésbe kezdett, úgyhogy minden egy jókis idegösszeomlás irányába mutatott. Azért a mélyponton átlendített egy Egek Fesztivál (igaz, hogy kisebb bulival, mint vártam, de mégiscsak csoda emberekkel) és a szüleim, akik legombolták rólam a lányokat. Így péntekre kész lettem. Pénteken Gaudi elhozta a szépséges furgont (ami azóta a szívéhez nőtt, pont pár perce közölte, hogy néha ki kéne bérelnünk egy ilyen autót :))))), és egy-két tiszteletkör után (Göd, Ürömi utca) elkezdődhetett a pakolás. Ezúton is köszi Dávidnak, az egyetlen segítségünknek ebben a projektben, hogy lecipelt jópár nehéz dögöt egykét gumicukorért és borzalmas jégkrémért cserébe. A délutánt hárman nyomtuk végig, Gaudi, Flóra és én, aminek következtében másnap olyan izomláz volt a combomban, hogy nem bírtam lépcsőzni. Hiába, harmadik emelet, lift nélkül. No de a lényeg, hogy kész lettünk, minden befért (a szobainas kivételével), és este még meccset is tudott nézni Gaudi.
Íme néhány kép a dobozolásról és már a furgonozásról...
És így nézett ki a végstádium (Réka szerint már enyhe őrület látszik az arcomon):
