Megérkeztünk Triesztbe! Az új nappalinkban ülök enyhe festékszagban, Gaudi meg lement megnézni a szombat esti dörgést a helyi Ráday utcában. Ja, a címünk Via Andrea Rapicio, 7, Trieszt. Hogy még jobban valósággá váljon ez az új lakcím, még otthonról - az Ikea helyett - rendeltem is pár ruhát ide Kínából, biztos, ami biztos. Na de térjünk vissza a mai napra. Szóval elhagytuk a kis Gálya utcai lakáskánkat... természetesen úgy Maribor környékén nyilalt belém a felismerés, hogy a mélyhűtőt elfelejtettem kipakolni, benne két kincs - egy bontatlan parmezán és egy nádudvari szalonna! De Mamiék visszamentek érte és remélem elfogyasztják majd jó étvággyal. Hát elég rossz volt tőlük elválni, mert odajöttek reggel még egy órácskára, elköszönni meg elvinni a maradék cuccokat (köztük pár liternyi töményet és pár liternyi pár éves vörösbort - csakis, hogy enyhíthessék bánatukat), mondjuk nem is számítottam másra... de hősiesen próbálták állni az elválás nehéz perceit, meg persze én és a lányok is, de rossz volt nagyon. :( Valahogy anyatejjel adtam át a két kis boszinak a szüleimhez való ragaszkodást. Na jó, nem, ez a szüleim sok-sok 'munkájának' az eredménye.

Az út sima volt (háztól házig több megállóval 6 óra 45 perc), a lányok is ügyesek voltak, persze volt forgalom, de játszóztunk egy picit Maribornál, Eliza aludt is majdnem egy órát, úgyhogy nem panaszkodhatok, bár azért az utolsó órában bevetettem az aduász rágcsát:

Triesztben az első dolog amit megláttam egy kürtőskalácsos stand volt a Canal mellett, valami street food show lehetett vagy mi... no comment.

Aztán persze egy tüntetés miatt le volt zárva a fél belváros, aminek következtében nem tudtuk megközelíteni a lakást, úgyhogy Gaudi kitett minket, mi pedig hárman gyalog közelítettük meg a kecót, a már fentebb említett Ráday utca utánzaton keresztül, ahol hömpölygött az aperitivozó tömeg, a zene, a fagyi, a piadina, szóval durr bele a közepébe. Úgyhogy gyorsan én is beszereztem a lányokkal ezt:

Asszem szentelek majd egy külön rovatot a proseccoknak is.

A lakás nagyon kis otthonos még a sok doboz és fejetlenség ellenére is, jó lesz itt élni azt hiszem. A konyha kicsi lesz szerintem, de majd valahogy áthidaljuk ezt a problémát.

Gyorsan bemutatkoztunk a szomszédoknak is - felkészítve őket, hogy hangosak a gyerekek - egy moldáv pasas és a családja lakik a mi folyosónkon, nagyon jófejnek tűnt így elsőre. Egy évre terveztek jönni, már 15 éve itt élnek. A nettó három perces beszélgetés után Eliza már puszikat dobálva vált el tőle.

Miután a lányaim ugyanúgy kb öt perc után szerepjátékozni kezdtek a lakásban, mintha otthon lennének, gyorsan leszabadultunk megnézni az új Nehrunkat. Egy hatalmas park, kb mint egy botanikus kert, van benne pici tó, teknősökkel, egy csomó pingpong asztal, és egy játszó, ahol kb annyi gyerek volt mint az egész 9. kerületben. No de majd erről külön írok, meg rakok fel fotókat. Olyan 2-3 kislány jött oda ismerkedni a lányokkal, és Flóra már meg is értette a hogy hívnak kérdést és ügyesen válaszolt is rá. No szóval első alkalomként örültem, hogy nem a szoknyám mellett állnak sírva, hanem jöttek-mentek, Eliza mindenkit elküldött a hintától, amivel épp hintázott. 

A parkban megvacsiztunk (még az otthonról hozott szendvicseket), aztán haza... Elizának a lakásban található két bidé tetszik a legjobban, úgyhogy többször felült, hogy ő most kakil, hogy utána kimoshassa a popóját vele. Hiába, mégis jó találmány ez a bidé, de hogy kettő egy 85 nm-es lakásban!!??!! Őrület. Mi meg Gaudival rohadtul nem tudunk orientálódni ebben a lakásban, a konyhát folyton a hálószobánkban keressük, iszonyú fura.

Az emeletes ágyuk nyikorog, úgyhogy még fent szenvednek, de Gaudi megjött, úgyhogy pattintom a proseccot. Később írok még a Giardino Pubblico-ról (=Nehru) is. Buona notte!