2022. szeptember 1., csütörtök. Elindult az iskola (mármint a magyar) és az ősz, jókis esővel. Mi átmeneti állapotban, még itt fizikailag, de már ott lelkileg és dobozilag... jókis hét volt, szocializálódtunk, meg én még gőzerővel intéztem, amiket kellett, és visszakaptuk Erikát is, szóval újabb nagyi vette át a frontot. De már nagyon mennék, azért ez a lebegő állapot senkinek se jó. Itthon márcsak a búcsúzások, amik szerencsére nem lettek sírósak (majd szombat reggel a szüleim!), hiába, ez itt nem valaminek a vége (és nem egy korszak lezárása, Fanni!), hanem egy új fejezet, és ami van, az folytatódik... csak egy kicsit másmilyen köntösben. Talán megszeretem a Skyepot is végre. No szóval mindenesetre én továbbra se bőgök és dramatizálom túl a helyzetet, nem megyünk messzire. Egyedül az a rossz érzés, hogy a számomra nagyon fontos emberek nem lesznek a közvetlen közelemben. Még ha nem is találkozunk sokszor, akkor is jó érzés a közelben tudni az embereimet. De valószínűleg ez az itthoniaknak sokkal nehezebb, mint nekem. Szerencsére nem mondják, vagy senki nem sír nekem, hogy jajmiértmentekelúgyfogtokhiányozni... sőt! Eszméletlen sok támogatást, bíztatást, és dícséretet kaptam az elmúlt időszakban, a pedikűröstől kezdve, a gyerekorvoson át, az ovistársakig, hogy már a közvetlen barátokról ne is beszéljek. Mindez hihetetlen erőt, önbizalmat és örömöt ad, és nagyon hálás vagyok mindenkinek ezekért a kedves szavakért. Köszönöm. Csak azt remélem, hogy az én drága szüleim is örülnek majd egyszer nekünk, azaz ennek a döntésünknek, és ők is meg fogják találni az utat hozzánk. Azért a lányok nagy motiváció! Remélem ez nekik is egy új fejezet lesz, amiben mégha ki is kell lépni a komfort zónájukból, de megtaláljuk a módját, hogy minőségileg együtt lehessünk, és kárpótoljuk valamennyire a hiányt.
Már el is kezdődött a jövő hét szervezése, nem sok időm lesz ülni a dobozokon (és a babérjaimon). Megyünk majd nyílt napra az oviba, suliba, bankszámlát kell nyitnom, a nyelvi mediátorral szeretnék találkozni, és még a trieszti magyarok csoportból megismert családdal is talán összehozunk egy személyes találkozót. Hát dióhéjban. Jó lenne még tengerezni, de ahogy nézem, ott is beütött az ősz...
Talán még ki kéne élveznem mégiscsak ezt az átmeneti állapotot, mert azért lesz izgalom jövő héttől... kezdek izgulni Flóra iskola kezdésén, és azon, hogy én találok-e munkát... de azt hiszem az izgalmaimat is tudatosan fogom felépíteni, és most első körben leszámolok Flórával, aztán jöhetnek az én paráim. Egyszerre egy is több, mint kéne.
No de holnap az utolsó nap itthon, még van mit összerakni, úgyhogy alszom.
A lányok így alszanak:
(ja, és Eliza itt a nagy változások közepette úgy döntött, hogy leszokik a cumiról... és nem kérte többé.)
