A trieszti élet zajlik továbbra is. Azaz inkább éljük a trieszti hétköznapokat, talán mint Budapesten élnénk, bár itt azért jóval kisebb a pörgés, ugye a szociális élet hiányában.

Gaudi nyomatja a melót, egyelőre bírja a bezártságot, most szünetel az angollal, mert még mindig köhög-tüsszög-orrotfúj, viszont a napi fél óra pingpongot toljuk ezerrel ebédszünetben. Ez a nap csúcspontja. A helyi pingpongos erők (értsd: ráérő nyuggerek) már messziről köszöngetnek nekünk és folyton párosra akarnak kihívni, ma az egyik felismerte, hogy magyarul beszélünk (remélem nem az irdatlan ocsmány káromkodásaimról). De továbbra is én vagyok a nyerő, bár Gaudi rohamosan fejlődik, baj lesz ebből. Amúgy ez a pingpong tökre kikapcsol, annyira csak arra koncentrálsz, amit épp játszol, én el is felejtettem már, hogy milyen jó is így valami sportot űzni. Pláne ha a kis férjecskémet legyőzhetem. A napunk másik fénypontja a nemrég felfedezett fehércsokis-tejszínes-pisztáciás jégkrém (3 euró a 4 db fagyi a Conadban), amit csak úgy tudnék jellemezni, hogy menyország ízű (köszi Marcsi a pontos megnevezést!). 

A lányok nyomatják az ovit, sulit.

Flóra nagyon sok szót tud már passzívan és egyre többet kérdezget is, hogy mi mit jelent, de megszólalni még nem mer sajnos. Szerintem egyre jobban hiányzik neki a kommunikáció, már a játszón sem elégíti ki, hogy csak a szokásos köröket fussa, mássza, hintázza a kis osztálytársaival, vagy újonnan szerzett ismerettségekkel, hiányzik neki a beszélgetés a kortársakkal. Az iskolában is van egy kisfiú, akivel szerintem szimpatizálna, de mindig Flóra barátnőjével játszik inkább, aki tud olaszul. Egyik délután találkoztunk a játszón és azért becserkésztem neki Alessandrot. Amúgy a gyerekek nagyon nyitottak az irányába így is, hogy nem tudnak kommunikálni vele. Kortársak, kisebbek, nagyobbak is. Ami nagyon szuper és maradjon is így.

Remélem, hogy ez majd motiváció lesz neki, hogy meg merjen szólalni, mert már tényleg tudna mondani alap mondatokat. Az iskola tetszik neki, és itthon is lelkes a házi feladatokkal, meg rengeteget ír, rajzol csak úgy, magától. És tényleg ügyes. Pláne annak fényében, hogy honnan indult (bő egy éve még ceruzát se akart a kezébe fogni). Már három betűt tud (I, A, E) és 4-esig tanulták a számokat. Fogalmam sincs, hogy otthon mi a menet, de itt ez eddig megy neki. Persze azért kell gyakorolni, meg vannak kiborulások, ha épp nem sikerül valamit leírni/lerajzolni, úgy ahogy akarja, de igyekszünk kordában tartani őt is, magunkat is. Mindenesetre ebben az évben elég sokat fogunk ceruzára, radírra és egyéb írószerszámokra költeni, az tuti. De nem baj, a lényeg, hogy élvezze. Olyan szép, ahogy így tanul, ugye?

Eliza cukiskodik szokásához híven, bár ma volt egykét Flóra szintű hisztije, bal lábbal kelt fel, vagy nem tudom... de azért őt mindig hamarabb sikerül lehiggasztani, azaz ő magát is le tudja nyugtatni. Amúgy nagyon ügyes az oviban, már eszik is rendesebben, a nagylányok kényeztetik (múltkor épp Anna ölében ült, mikor odaértem érte), az ovónénik és a portások is imádják. A reggeli elválás még mindig sírós, illetve most kitalálta, hogy nem pisil bent az oviban... úgyhogy nála is van leépítendő hülyeség, de remélem sikerül majd ezt is megugrania, mert eddig mindenben ügyes, ő is rajzol, fest, színez most tök sokat, oviban is, itthon is. Hálisten, maradjon is így, mindenki molyoljon el a ceruzáival, másodpercenkénti anyucizás nélkül. Egy álom valósulna meg az életemben. De asszem túl naív lennék, ha hinnék ebben az álomban. A játszón Eliza is mindig találkozik a kis ovis társaival, a múltkor begyűjtött kettőt is és így vonult velük (persze közben mindenkinek megdézsmálta kicsit az uzsonnáját is):

És Anna a nagy barinő (az előző képen is jobbra ő):

Eliza egyelőre még nem remekel olaszból, de majd alakul ő is, de szerencsére őt még egyelőre nem zavarja, hogy nem tud kommunikálni. Remélem, mire eljön ez az idő, már beszélni fog.

Én jól vagyok, a héten sikerült többször a futás, és a próbajóga is (megyek még egyre majd jövő héten, mert ez nem győzött meg, és elég drága ahhoz, hogy olyanra járjak, amivel nem vagyok teljesen megelégedve), főztem magyaros kajákat (na nem mintha hiányoznának, de mamiéknak hála van alapanyag és azért finomak is lettek), beadtam újabb helyekre az életrajzom, egy helyen voltam személyesen is, de eredménye eddig még semelyiknek sincs. Azt hiszem a szociális életre én is kezdek kiéhezni, Eliza ovónénije szokott dumálgatni velem (és nemcsak Elizáról) és olyan jól esik. Megismerkedtünk egy másik magyar családdal, azaz egy egyedülálló magyar anyukával és a gyerekeivel (egy Flóra korú fiú meg egy négy éves kislány), és vele is tök jó volt dumálni, meg Flórát próbáltuk nagyon összeboronálni a kisfiúval, hogy hátha kicsit jót tesz neki a magyar társaság. Itt laknak a mellettünk lévő utcában, hátha velük közelebb kerülünk, mint a másik magyar családdal... jó lenne. Vasárnap megyek a futóversenyre, Gaudiék majd kijönnek drukkolni, izgi, szerintem sok résztvevő lesz. Ma vettem át a rajtszámomat, elég vicces:

Na megyek még teregetek - este mosunk mert olcsóbb az áram este 7 után, aztán alszom, rá kell pihennem a hétvégére, ez mindig fárasztóbb, mint a hétköznap. Isteni idő van, holnap megyünk Gradoba tengerpartozni, pizzázni, ha minden jól megy. Bár Gaudi és Eliza ma is tengereztek, a Barcolán, míg mi Flórával baletten voltunk, meg leckét írtunk, meg picit nyugiztunk. Ja, lányos anyukák, ki az, aki képes bőgés nélkül végigolvasni a lányának Janikovszky Éva: Örülj, hogy lány c. könyvét??? Én kb. végig bömbölöm, úgyhogy Flóra nagyon élvezheti ennek a könyvnek az olvasását... bár talán nála kisebbek még nem is nagyon értik ezt a könyvet. No mindegy, szóval olvassátok el, ha még nem tettétek, de csak magatoknak.

Ciao belli!