Először is, befejeztem a keddi írásomat, remélem, hogy mostmár elmentettem rendesen. Nyugi, végül az elmélkedést kihagytam, azt majd megtartom olyan alkalomra, amikor nem lesz ennyi esemény, amit le kell írnom. Mint már írtam az előző bejegyzésben, ma esik, de valami brutálisan, és lévén, hogy egy hegy lábánál lakunk olyan szintű folyók áradnak le fentről, hogy térdig gázolok a vízben. Legközelebb tuti meztelenül megyek ki ilyen esőben, mert konkrétan bugyiig csuromvíz voltam. Legalább megismer a környék.

Álljon is itt ennek örömére ez a szám, márcsak azért is, hogy kicsit feldobjon mindannyiunkat, én nagyon szeretem, Rómában mutatták a kis barátaim, a koncijukon is voltam:

https://www.youtube.com/watch?v=Mih8VdHWCq8

No de még nem írtam le a tegnapot, ami még nem volt esős, sőt. Délelőtt kimentünk Elizával Barcolára. Flóra közölte, hogy ő fáradt, és hogy nem jön, itthon fog játszani egyedül a szobájában! Ilyen nem történt még vele életének 6 éve alatt, hogy a nyugis szobát válassza a játszó és a "kaland" helyett, úgyhogy gyorsan elhúztunk Elizával még mielőtt meggondolja magát. Azt hittem, hogy kb 15 perc múlva majd hív Gaudi, hogy Flóra már szenved, de nem ez történt, hanem két órát eljátszott egyedül! Tudom, ez sokaknak nem nagy szám egy hat éves esetében, de nekem, nekünk óriási!

Nekünk Elizával meg volt egy nyugis délelőttünk. Totál élvezte a helyszínt és minden kisebb és nagyobb kislánnyal is meg akart ismerkedni, folyamatosan cometichiamizott.

A délutánra rápihentünk, mert Flóra szülői értekezlete következett, és mindannyian nagyon izgultunk, hogy milyenek lesznek a tanárok. Én kértem, hogy egy kicsit korábban mehessünk, hogy még nyugiban be tudjunk mutatkozni, hogy Flórának ne legyen sokkoló, stb. Flóra így várta a szülőit a napsütésben:

Na most erről a szülőiről és a suliról hosszan fogok elmélkedni előre is bocsánat, mert konkrétan majdnem elsírtam magam a boldogságtól. Ha márcsak a fele igaz annak a sok minden szépnek és jónak, amit elmondtak, akkor is a lehető legjobb helyre került Flóra. Két tanárnője lesz, Alessandra és Elisabetta. Alessandra mimikája hasonlít picit Boriéra (Székely), úgyhogy egyből nagyon szimpatikus volt mindannyiunknak. A másik tanító néni is nagyon kedves, meg odajött a referente is, akivel telefonon sokat beszéltem már korábban. Apropó, ez a referente (Alessandro) még kedden felhívott, hogy most nyertek el egy pályázatot, pont külföldi gyerekeknek szólót, hogy az integrálódásukat segítsék, ill. hogy az olasszal kicsit mélyebben megismerkedjenek az elején. Szóval szeretettel várnak minket két héten át ilyen suli utáni tevékenységekre, ahol játszanak, beszélgetnek és majd közösen készítenek is egy muralest. Ez nemcsak az elsősöknek szól amúgy, hanem a többi osztályba került új külföldi gyereknek is. No hát már ezt is nehezen hittem el, de tegnap a szülőin csak még fokozódott a boldogságom. Eleve Flóra ott akart lenni végig és hallgatni a szülőit (szerintem kompenzációként, hogy kedden milyen rosszul éreztem magam miatta), és tényleg ügyesen végigülte és én meg fordítgattam neki, meg érdeklődött,hogy melyik tanár mit fog tanítani, stb. Szóval nagyon örültem, hogy ilyen érdeklődő. 

Az iskola maga kicsi, családias, egy első osztály van, abban kb 17-en lesznek és köztük van több külföldi is, akik nem tudnak olaszul. Mint most kiderült számomra, ennek az iskolának pont az a profilja, hogy külföldi gyerekeket integráljon, szóval abszolút képben vannak a tanárok, és nem jönnek zavarba, ha egy gyerek nem beszél olaszul. A szülőin amúgy kb az összes tanár felsorakozott eszméletlen lelkesen, sztoriztak, meg nagyon bizalomgerjesztően viselkedtek. Az igazgató persze fosta a szót, többek között a covidról is, aminél én kikapcsoltam, de ezt leszámítva, nagyon jó volt ezeket a lelkes tanárokat hallgatni. Lényegében elmondták, hogy az a célkitűzésük, hogy a gyerekekben önbizalmat és önbecsülést építsenek, hogy teret adjanak a személyiségük kibontakozásának, és hogy jó hangulatban, egy befogadó környezetben nyomon kövessék a gyerekek egyéni fejlődését. Nincs tanterv, hanem a csoporthoz mérten fognak haladni, és nem rohannak semmivel sem. 8 és fél 2 között tart majd az iskola, és annak függvényében tartanak szünetet, hogy a gyerekek mennyire fáradtak. Nem hittem el, hogy létezik ilyen... nagyon remélem, hogy a valóságban is így működnek a dolgok itt. Sokan kritizálják az olasz oktatást, ugye, hogy nem feljődnek olyan ütemben és minőségben a gyerekek mint pl. otthon, de ez Flórának tökéletes lesz. Engem nem érdekel, ha nem tud majd írni, olvasni 6-7 évesen, de segítsék őt abban, amiben kell, és amiben mi nem tudjuk. Ez a legfontosabb számomra is. Úgyhogy én már most hálás vagyok ezeknek az embereknek.

Este meg is ünnepeltük ezt a reggel közzétett aperol+proseccozó fotóval, meg két órási pizzával.

Na és akkor áttérek a mai napunkra, amivel kezdtem ezt a bejegyzést, erre az esős hektikus napra... Délelőtt a bankban szenvedtünk megint, kevés sikerrel, úgyhogy holnap folytatom ezt a kört, de már nem is részletezem, majd ha végérvényesen vége, akkor talán szentelek ennek is egy bejegyzést, hogy senki ne akarjon Triesztben külföldiként bankszámlát nyitni. Utána meg rohantunk Flóra sulijába, mert ma indult ez a külföldi diákoknak szóló projekt. Flóra abszolút nem volt megszeppenve, pedig azt hittem, hogy majd pánikol, de teljes lelki nyugalommal hagyott ott és ment el az olasz tanárnénivel meg a többi gyerekkel.... hát leesett az állam. Amúgy se nagyon tudtam volna vele foglalkozni, mert közben  megjelent az oviból egy ovónéni (Flóra suliját és Eliza oviját egy ajtó választja el), aki szimpibb és akihez azt gondoltam, hogy majd Eliza kerül, és nagy elánnal üdvözölt minket, majd félrehívott, hogy ha szeretném, hogy hozzá kerüljön mégiscsak Eliza, akkor írjak a titkárságra, stbstb... szóval kb. sokkot kaptam, mert egy szóval nem mondtam, hogy át akarok nyomulni, de valahogy látta rajtam még hétfőn a szülőin, hogy csalódott vagyok, szóval kapacitált, hogy áttetessem Elizát. Vagy nagyon tetszik neki Eliza. Szóval elég boldog voltam mindkét ügy miatt, de közben lecsapott az óriási eső, szóval úgy mentünk haza, hogy Eliza babakocsiját konkrétan volt, hogy elsodorta egy-egy ilyen fentről leáradó folyó, én meg rohantam utána...

2 órát volt Flóra, úgyhogy valami ebédet összekapartam, és mehettem is érte, szintén a fent leírt időjárási körülmények között, de persze neki nagyon tetszett. És az iskolában eltöltött két órát is élvezte, legalábbis azt mondta. Persze ebéd után azért kipukkadt a lufi, úgyhogy volt egy óriási hiszti, de utána legalább egy órási alvás is. Délután pakolásztunk és Gaudi vitte Flórát Beához, ahol egy háromnegyed órát olaszoztak, elmondása alapján azt is nagyon élvezte. Úgyhogy holnap is megy majd ugyanígy. Itthon már kevésbé érezte jól magát, úgyhogy mi se voltunk valami boldogok... de legalább jól vacsizott. Remélem, hogy nem eddig tartott Flóra jó hangulata, mert az nagyon szar lenne... Mi eddig nagyon jól érezzük magunkat, de ha nála állandósul megint az üvöltés/hiszti/szenvedés szentháromság, akkor azért nem lesz olyan jó a helyzet. De bízom benne, hogy az iskola és a különórák majd lendítenek az ő hangulatán is. Jót fog tenni az is, hogy kicsit külön mozognak majd Elizával.

A CV-m úgy ahogy összeraktam, az Ikeat még nem. Iszonyúan sajnálok polcokra ennyi pénzt kiadni, az az igazság. A CV-m el is küldtem Isabellának, és válaszolt is, hogy nagyon érdekes, és hogy talán tud segíteni, úgyhogy most várom, bár elég sokat zaklatom más ügyekben, szóval nem akarok nagyon nyomulni, hogy elege legyen belőlem, mert jókis kontakt. De azért remélem tud majd segíteni ebben (is).

Végre a lakás tulajával is dumáltam egy fél órát, ő is nagyon kedves és készséges, szóval eddig tényleg úgy néz ki, hogy jó emberek vesznek itt körül minket. Remélem hosszú távon is így marad.

Furcsa amúgy, mert mikor tegnap vonszoltam magammal a két gyereket a szülőire, még a napsütésben, terjengő pizzaillatban, hirtelen megláttam magamat kívülről és arra gondoltam, hogy milyen volt még mikor arről ábrándoztam, hogy majd egy kövér mamma leszek sok gyerekkel valahol Dél-Olaszországban és csak főzök és szoptatok egész nap... vicces volt azt a régi elképzelt képet és ezt a mostani valóságot összehasonlítani. Nem bánom, hogy ez lett a valóság. És azt hiszem az is tény, hogy az én személyiségem akkor is ez lenne, ami most van. Minden nehézség ellenére is ennél jobb családot nem tudok magamnak elképzelni. Csak nekem kell azt hiszem még jobban mammásodnom a szó olasz lazaságot takaró értelmében...