Szombat reggel Gaudi, Bandi és Szandra levitték a cuccainkat Triesztbe, ahol a lakás átvétele teljesen simán ment, az ingatlanügynök délután már kikenve-kifenve várta őket, mert már igencsak aperitivo-time-ba hajlott az érkezés, hát fogyasztani kellett már azt az aperol sprizt-t, nem úgy van az kéremszépen... szóval átvették az olasz otthonunkat, ahol egy éjszakát aludtak is a dobozok között és ez alatt az idő alatt még nem derült ki semmilyen rejtett hiba, úgyhogy remélem ezután se fog. Én eközben a lányokkal a szüleimnél pihentem ki a költözés fáradalmait egykét pohár proseccoval... jó volt ott is picit elidőzni, és a régi szobámban aludni.

Flórával így integettünk Apuci után... azért itt egy kis sírást és hirtelen rámtört pánikot vissza kellett folytanom. Valahogy ez volt az a bizonyos visszafordíthatatlan pillanat, hogy akkor ezt most tényleg megléptük... egyszerre örömteli és szomorú is, de nem igazán tudtam megmagyarázni magamnak, hogy mi is... de hamar visszanyeltem ezt az érzést, és próbáltam inkább a felélegzésre koncentrálni. Meg arra, hogy semmi sem végleges, és hogy igazából csak az a fontos, hogy együtt legyünk egészségesen.